Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ?. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ?. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 6., csütörtök

Megvilágosodás :D

Épp most jöttem rá egy nagyon fontos dologra. Nekem a dolgokat ugyan sokáig kell tanulnom, de ha egyszer elsajátítom, akkor nagyon elsajátítom. Van aki egyből ráérez a sütemény készítésre, vagy bármi másra, ezt hívják tehetségnek. S vannak olyanok, mint én, akiknek egy csomó idő kell, mire megtanulnak egy dolgot. Nagyjából négy évvel ezelőtt tettem le nagy nehezen a cukrász vizsgámat, azóta sok mindent készítettem itthon, bejglit legalább 30 darabot. S mostanra jutottam el oda, hogy mérleg nélkül rakom a hozzávalókat, és tökéletes tésztát tudok gyúrni. Eddig soha nem akart összeállni, vagy más gondja volt. De a mostani tökéletes lett. *_* Bár görcsölni sem szabad, meg ragaszkodni a hozzávalókhoz, mert azzal is el lehet rontani. Arra jutottam, hogy mindennek lelke van és ha nem teljes nyugalomban készítem el a dolgokat, akkor nem tudok tökéletes eredményt sem felmutatni. Lehet, hogy a volt matek tanáromnak igaza volt, miszerint olyan vagyok, mint az elefánt, lassan tanulok, és gyorsan felejtek, viszont a másik részében nem is volt igaza. :D Csupán idő kell nekem ahhoz, hogy átérezzem a dolgokat, nekem nem megy csak úgy pikk pakkra, ha stresszelnek, akkor pedig pláne nem. Észrevettem már, hogy a középsuliban a fejembe akarták verni az angolt, de el kellett telnie három évnek legalább ahhoz, hogy arra a szintre jussak, hogy megértem az angolt. Lehet, hogy ehhez hozzájárult az is, hogy sok sorozatot néztem angolul, magyar felirattal és elsajátítottam a szlenget, de itt is igaz, hogy idő kell, hogy felfogjam és leülepedjenek a dolgok. Szóval van még remény, tanulékony vagyok. :D

2012. február 29., szerda

Sok minden...

Hát jó sok minden történt azóta, amióta nem írtam. Nem igazán tudom leírni, mert eléggé fájdalmas még nekem ez a dolog. A nappali életben vidámkodok, mindenkihez próbálok kedves lenni (de nem mindig sikerül), s nem azt mutatni, hogy mennyire depressziós és csalódott vagyok. Az ember csak így élheti túl az életet. Esténként pedig hazasétálok a munkából, zenét hallgatok és azalatt jól kisírom magamat. Másnapra megint játszhatom a szerepemet. Szörnyű érzés, mert úgy érzem, mintha levágták volna valamelyik végtagomat. Ez állítólag még jó sokáig nem is fog elmúlni és még évekkel később is emlékezni fogok rá. S az a legrosszabb az egészben, hogy én még mindig reménykedek valamiben. Ugyan nem mondtuk ki nyíltan (vagyis Ő nem mondta ki), de én már tudom, hogy nincsen rám szüksége. S ez az egész, hogy másodszor is így cserben hagyott, eléggé kiütött. Mindig azt mondogattam, hogy ha Skelli még egyszer elhagy, azt nem fogom túlélni. Próbálom túlélni, valószínűleg túl is fogom, csak ez a hiányérzet ne lenne a mellkasomban. Nagyon Nagyon Hiányzik! Elmondhatatlanul. De valahogyan kénytelen leszek tovább lépni. Ő így döntött, nekem meg nincsen jogom beleszólni abba, hogyan döntsön valaki...

Addig is próbálok elleni. Végre beiratkoztam a Megafitnessbe, úgyhogy legalább minden napra jut valami program. Már kipróbáltam a Zumba-t (ami nagyon tetszik, csak ritkán jutok el rá), voltam Spinningen, és Zsírégetőztem, Alakformálóztam is. Ez legalább lelkileg egy kicsit jót tesz és mellette még mozgok is.

Ezenkívül töltöttem Wii-re is játékokat. Mindig arra gondolok, hogy majd megmutatom neki, de aztán eszembe jut, hogy már nincs kinek megmutatnom. Mindenesetre letöltöttem a Dead Space-t, kíváncsi leszek, hogy milyen.

2011. november 8., kedd

Irtó kényelmes életem van ám. Itt fekszem most is az ágyban és onnan laptopozok. Mondjuk azért dőltem be, mert nagyon fáj a jobb oldali vesém, vagy oldalam, vagy mim. Meg amúgy is baromi kényelmetlen a földön a kis/nagypárnán ülni. S Skelli folyton csak kockul a másik szobában.

Éppen ezért délelőtt fél 11-kor fogtam magamat, felszálltam a buszra és berobogtam, hogy talizzak Démonnal a KőKi-nél. Bementünk a Tesco-ba, vettem magamnak Kalifás egzotikus csemegét, tényleg eszek is belőle, meg ezt azt, amazt. Aztán vártuk Takit, be is futott, aztán pedig elmentünk a kínaishoz kínait enni. Mindhárman be is laktunk, és csak 1500 Ft volt, nem is voltam éhes... egészen mostanáig. Aztán Démon lelécelt a Kálvin térnél, így ketten maradtunk Takival.

Úticélnak a WestEnd-i claire's-t néztük ki, hogy Taki megvegye nekem az utó-utó-utó szülinapi ajándékomat. A fennt látható robotos nyakláncot kaptam tőle, hát nem cuki? ^^ Aztán elmentünk nekem levegőre száradó gyurmát venni, meg ecsetet, majd még nézelődés a KőKi terminálban, majd hazafele.

Kipróbáltam az önkiszolgáló pénztárat a Tescoban. Nem mintha nem kiszolgálnék mindennap, de azért ez mégiscsak más. :D

LOL, nincsen egy festett figurám sem, de már azt tervezgetem, hogy Lilithet melyik kategóriában indíthatnám Golden Gobbo-n. Igen, nagyon szépre akarom kifesteni. Legalábbis igyekezni fogok. Közben a Főnix csarnok is indított egy Malifaux festő versenyt, úgyhogy azon is indítom, csak elöszőr ki kellene festenem. :D Hát hajrá nekem~

2011. november 6., vasárnap

Írok egy keveset...

Nya, annyi minden azért nem történt... :D Elkezdtem nézni a Guilty Crown-t, voltam halloween-i lolibulin (ami tök jó volt~), készülgetek a karácsonyra, voltam a Momotaro-ban is (ettem ramen-t, most már ezt is kipipálhatom a mit nem tettem még az életben listámon), láttam kivilágítva a parlamentet, nem jövök ki jól a Ferivel mostanában...

S most három napig itthon leszek, az az első nap ez, de ez már mindjárt le is tellik, mert már mindjárt fél 11 és még nem csináltam semmit sem (csak megnéztem két Guilty Crown részt). Pedig letöltöttem a Forsaken World-öt, meg le kellene szednem a ParaKiss moviet is, mert állítólag jó lett, viszont seholsem találom normális minőségben. Azaz sehol sem találom, ahonnan lejönne és nem kellene rá éveket várni. :D

Vettem csudiszép szalvétákat. Egy részét már régebben, kettőt pedig még pénteken. Tiszta szalvétamániás lettem és majd decoupázsolni akarok, de még nem jutottam odáig.

Kaptunk új munkaruhát. :D Farmert meg fehér pólót, elég meleg, de ez van. Talán télen jó lesz. Nyáron viszont nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Még így is, hogy néha forog valami légkondiféle elég meleg van odabennt. :D Nem mintha már itt lenne a nyár. Azt még meg is kell érni. A tegnap délutáni forgalmat látva szerintem decemberben nem fogok unatkozni. :D

A ramen finom volt. Sok-sok tésztával és én csípős-savanyú levest kértem, de azt meg kell jegyeznem, hogy eszméletlen nagy adag volt. :D De azért utána még benyomattam egy gőzgombócot. :D Evőpálcát meg kanalat kaptunk hozzá, úgyhogy a kettő kombójával nagy nehezen begyűrtem a háromnegyedét. A többinek már nem maradt hely. :D

Na, csinálok valamit, vagy nem tudom. A Feri persze kikapcsolta a telefonját, olyan jó, hogy vele mindent meg lehet beszélni. :D

Holnap pedig talizok Takival~

2011. szeptember 30., péntek

Szeretnék megint blogolni...

(jó... a kép az én bűnöm, este fotóztam, élőben sokkal-sokkal szebb :3 legszívesebben állandóan hordanám, de a munkahelyre félek bevinni, nehogy valami baja legyen :S)

... csak úgy látszik, hogy mostanában nincsen miről. :P Inkább mutatok nektek egy képet a csodálatos gyűrűmről, amit ZombieYanos készített nekem rendelésre a Fantastic Dolly szoknyámhoz. :3

2011. május 3., kedd

Fájdalom...

Egyszer úgy is bánni fogod, hogy nem mondtál többet...
S az én rózsaszín világom már amúgy is megtörött... T_T

2011. április 25., hétfő

Nekem ilyen... egyszerű életem van. Azt hiszem valójában nem is akarok különleges lenni. Márpedig minél jobban azt keresgélem, hogyan is lehetnék különlegesebb annál inkább nem akarok az lenni. Csak egyszerűen ilyen... átlagos. Végül is nem olyan nagy baj az, ha az ember csak annyit akar az élettől, hogy legyen egy kis lakása, egy viszonylag normális munkahelye, s egy szerető férje.

Néha tényleg elvesztem a fonalat. Néha azon gondolkodom, hogy eladom az összes lolita ruhámat és nem leszek többé lolita. De aztán mindig eszembe jut, hogy mi mindent kaptam cserébe, amiért loli lettem. Azokat az időket juttatja eszembe, amikor újra összejöttem a Ferivel és akkoriban nagyon boldog voltam. Akkoriban kezdett el érdekelni a lolita.

Mindig azon gondolkodom, hogy hogyan is tehetném az életemet még szebbé, különlegesebbé. De most már rájöttem, hogy nem kell folyton ezen agyalnom. Az én életem egyszerű. Én magam is egyszerű vagyok. S hiába is próbálnék mindenbe belelátni valami plusz tartalmat, ha valójában nem látom meg azt, mert tulajdonképpen mindent egyszerűen fogok fel. Mert mitől is lehetne bonyolult? Rájöttem, hogy olyan ember vagyok, aki már annak is tud örülni, hogy ha eltölthet egy délutánt a barátaival, ha felállhat a buszon és átadhatja egy idős néninek a helyét, ez most kissé fennkölten hangzik, de engem tényleg ezek a dolgok tesznek boldoggá, az ilyen apróságok...

Valójában... Nem ez az, amit mondani szerettem volna.