Oldalak

2008. május 20., kedd

Rockfesztivál, Képregényfesztivál és tanulás

Múlt hét hétvégén volt szerencsém ellátogatni (Szerelmem Apukája és kocsija révén) az Egri Rockfesztiválra. Mi még pont időben (negyed hatra) odaértünk a Kalapács koncertre, ami szerintem nagyon jó volt. Aztán volt még zúzás fél tizenegyig rendesen, hallgattunk: Blackout-ot (ami viszont nem tetszett), Subscribe-ot, és Depressziót, ami ultrametál jó volt. *.* Éjszaka egyre értünk haza, és egy somlói elfogyasztása után bebújtunk az ágyba aludni.
Aztán másnap taliztunk Barinőmmel és elmentünk (negyed háromra) a Képregényfesztiválra. Ahol nem voltunk nagyon sokáig, mert irtó meleg volt. Egyrészt. Másrészt pedig amúgy is csak az újonnan megjelenő mangákért indultunk el. Meg is vettem a Nana egyet (szomorú T_T), és az Angel Sanctuary-t (Angyal menedéket). Mindkettő manga nagyon jó. Egy óra alatt kiolvastam mindkettőt. Már alig várom a folytatást! Egyáltalán nem lehet összehasonlítani a koreai-, orosz- és egyéb mangákkal. Bár azok közt is vannak nagyon jók, a japán manga mégiscsak az igazi. ^^
Aztán most pedig tanulok, mert holnap suli és kezdődnek az évvégi dolgozatok. Természetesen nem tudok semmit. T_T (Illetve hát remélem, hogy tudok... :D) Szóval egy hétig most se puszi, se pá blog. -.-

2008. május 13., kedd

Fogyni vágyás...

Tényleg lefogyok fogyni... T_T És miért? Azért, hogy varrathassak magamnak gothlolis cuccokat és hordhassam őket. *.* ÁÁÁ! Gyönyörű lenne... T_T És vennem kell még más cuccokat is, pl. hajgöndörítőt és hajvasalót... T_T Remélem, hogy holnap kapok valami fizetés féleséget... ^^"

LE AKAROK FOGYNI!
AZT VALÓBAN AKARNI KELL ÉDES!

2008. május 12., hétfő

Pünkösd meg egyebek ^^

Múlt héten egész héten itthon voltam és a fenekemen csücsültem, lázasan. -.- Szerencsére hétvégére meggyógyultam és kimehettem Szerelmemhez. Pénteken tortát sütöttünk a Húgijával. Ami elég furi lett kinézetre, viszont az íze nagyon jó volt. El is fogyott. :D
Szombaton pedig Barimmal felkerekedtünk és elindultunk Vecsésre, a nagy bevásárlónegyedbe. Eredetileg csak enni mentünk oda (hatalmas, dupla whooper a Burger King-ben *.*), de aztán elment a busz s úgy döntöttünk, hogy beszabadulunk a Müller-be. Legalább fél órás nézelődés után (Barim leragadt a maketteknél) megakadt valamim a szemem. Egy lila dobozon, melyen egy kutya volt látható. Mivel imádom az ilyen kreatív cuccokat szinte egyből lekaptam a polcról. Nézegettem, hogy mi lehet. Aztán lassan rájöttem, hogy ez egy fényképtartó kutyus, ami mozgatja a fejét, s a dobozban festékek vannak meg matricák, hogy saját ízlésed szerint festhesd ki. Aztán jobbra néztem és megláttam a kutyus mellett a cicát. Természetesen a macska mellett döntöttem. Barim pedig megvette nekem *.* (köcönöm Skelli baba ^^). Aztán tovább mentünk. Az édességeknél megint csak megláttam valamit... POCKY!!! RÁADÁSUL MIKADOOOO!!! :P Meg kellett venni, az étcsokis mellett döntöttünk. XD De nagyon finom volt. Hétvégén volt szerencsém a Tricky-hez és a Mikado-hoz is. A Mikado sokkal, de sokkal finomabb. Nem hiába gyártja ugyanaz, mint japánban az eredeti pocky-t. Szóval elégedetten jöttünk ki a Müllerből. Majd a Sárkány Center felé vettük útunkat. Itt bementünk az Ázsiai Élelmiszerboltba, ahol is édes vörösbabot kerestünk az onigirihez... De nem találtunk. T_T Barim meg mindenképpen mochi-t akart készíteni és vettünk ilyen rizslisztet, aminek a végeredménye egész jó lett volna, ha nem szúrunk el pár dolgot. XD Vettünk hozzá lichi-t (hát a lichi nem passzol hozzá). Egy thai színes tésztát, amit még nem kóstoltunk meg. És két wasabi-s mogyorót. ^^ A kedvencem.
A vasárnapot Barim Húgijával töltöttem, akivel elmentünk Pestre, de nem volt nyitva semmi. Szóval vigaszdíjként megebédeltünk a kínaiban.
Most meg itthon ülök és aranyos dolgokat gyártok. Hamarosan felrakom a http://holdcukor.blogspot.com-ra is őket. Lehet vásárolni és nézelődni. :)

2008. május 5., hétfő

L emlékére ˇ_ˇ

L emlékére


Ugyanis szegénykém meghalt az előző részben... T_T