Oldalak

2012. augusztus 22., szerda

2012 agusztus 20. Tűzijáték ^^


Agusztus 20.-án kettőkor sikerült felkelni az ágyból, figurát sorjáztunk, aztán hat előtt elindultunk a nyugatihoz. Így is elkéstünk, de szerencsére még nem volt ott senki. XD Csak Démon. Vele is sikerült beszélgetnem kemény negyed órát, de aztán lelépett csak úgy démonosan. :D De vett magának egy bubbletea-t és ízlett neki. :D Aztán mi is vettünk bubbletea-t, közben megjöttek Liáék is, meg Nikoo, meg a barátnője is. :) Szóval hatan lettünk végül. Szívecském megkóstolta az új, málnás bubbletea-t, én pedig ananászosat ittam, aztán pedig felhígitottam, de szóda vízzel nem jó. :D 


A nyugatitól a parlamenthez mentünk, ahol már volt egy csomó ember, de pont előttünk volt az uszály, ahonnan fellőtték a tűzijátékot, szóval egészen előkelő helyünk volt. :D Nekem már nagyon fájt a patácskában a lábam, úgyhogy levettem és lolihoz nem méltó módon mezítláb álldogálltam. XD 


Közben beszélgettünk, fotózkodtunk, és hozzá teszem, hogy a mobilommal nem lehet értelmes képeket csinálni, de így is cukik lettek. :D

A tűzijáték idén rövid volt, de nagyon szép és nagyon jó, felturbózott magyar zenék mentek alatta (legalábbis ahol mi néztük, ott igen :D). Meg is beszéltük, hogy az esküvőnkön feltétlenül lesz tűzijáték. :D Miután vége lett, megvártuk amíg egy kicsit elmegy a tömeg, aztán elindultunk mi is.


Gondolkodtunk, hogy mivel menjünk, mert a fiúk azt mondták, hogy a metrón nagyon sokan vannak. Aztán lementünk és természetesen nem volt senki. :D Valahogy ha fáradt vagyok nem igazán tudok semmit sem tolerálni. XD

Nagyon jól éreztem magamat, és még soha nem volt ilyen szép a tűzijáték, mint most Kedvesemmel. ^^


2012. augusztus 18., szombat

Nyomorultak - Álmodtam én egy álmot


Igen, ezt is meg kellene nézni. XD
De lesz moziban, és Anne Hathway fogja játszani... Az ő nevét is meg kellene tanulni leírni. XD

2012. augusztus 11., szombat

:D

Ez a hét is eltelt. Nagyjából. :D Szerdán, csütörtökön, pénteken dolgoztam. Szerda délután itthon punnyadtam, de mivel hiányzott a Szívecském, ezért este elmentem az örsre, aztán együtt aludtunk. :D Csütörtökön meg tőle mentem dolgozni. :)

Pénteken csak négyre mentem, délelőtt itthon punnyadtam, befestettem a hajamat, kifestettem a lábkörmömet, meg takarítottam. S megnéztem egy Pretty Little Liars részt. :) Tényleg, azt is folytatnom kellene... O_O

Aztán este jött értem a Szívecském, és elindultunk hazafele. Éjfélre sikerült is hazajutni. :D Aludtunk, meg ilyesmi, reggel tizenegykor meg felébredtem végre. :D A délelőtt gyorsan elment, reggeliztünk, készülődtünk, kagylót válogattunk. Én meg egész nap azon filóztam, hogy akkor most tényleg ki akarom lövetni e a fülemet, vagy sem.

Kettőkor elindultunk otthonról, a keletinél megálltunk, vettünk kétszáz forintos pizzaszeleteket, és mentünk Liáékhoz, akik éppen készülödő félben voltak. Kicsit későn szóltunk nekik, hogy jövünk. ^^" Közben voltunk boltban narancsléért, meg coláért nekem. Elindultunk a westendbe, megszereztük a jegyeket a hat órakor kezdődő Batmen-re, aztán pedig bementünk a Matchba. Ekkor még mindig azon gondolkodtam, hogy akkor most tényleg akarom e. XD Anyám kiskorom óta azzal ijesztgetett, hogy nekem már egyszer ki volt szúrva a fülem, de nem bírtam a fülbevalót. Én kb. 18 éves korom óta úgy voltam vele, hogy ez baromság. S mivel mindig oda vagyok a fülbevalókért, ezért már egy ideje szerettem volna újra megpróbálni. De azért bennem volt a para. :D

Szóval voltunk a Matchban, vettünk minipalacsintát, epreset. Aztán elindultunk a szalonba. Ekkor már nagyjából körvonalazódott a dolog, hogy akkor most tényleg megcsinálom. :D Kinéztem a fülbevalót, kifizettem a pénzt, leültünk, vártunk. Közben pedig paráztam. Nagyon. :D Én akartam elöszőr bemenni, de aztán Lia ment be előbb, de ő gyorsan kész lett. :D Egy karikát rakatott a felső fülporcba, és én is akarok majd, majd később, ha ezt kihevertem. :D Aztán bementem, rendes volt a srác nagyon, berajzolta nekem, hogy hova lőjje, megnézhettem a tükörben, bekente valamivel, aztán pedig kilőtte. Annyira nem fájt. Kicsit hangos volt, úgyhogy az elsőnél majdnem elkaptam a fülemet, a srác mondta is, hogy csak ne kapkodjak. :D Aztán a másodikra már felvoltam készülve. S még utána sem fájt annyira, sőt, még annyira most sem fáj. Egyenlőre jól bírom. Remélem ez marad is így. Amúgy ezzel a dologgal egy régi félelmemen akartam túljutni. Ugyanis én félek a tűktől. S sokáig azért ódzkodtam a fülkilövetéstől is, mert, hogy átszúrják a fülemet. De legyőztem. Szóval most büszke vagyok magamra. S meg sem nyikkantam közben.

Aztán ettünk a Csirke fogóban, gondolkodtam a bubbletea-n, de aztán nem vettem. Felmentünk a mozihoz, beültünk, megnéztük. Egész jó volt. Bár nekem a Batmen egyértelműen jobban tetszett, amíg nem volt ennyire realisztikus. De legalább a vége jó volt. S Anne Hathawayért érdemes volt végignézni. :D

Három órás volt a film, úgyhogy film után elindultunk hazafele, engem felraktak a buszra a blahán a többiek pedig szerintem kószáltak tovább. XD Nekem holnap meló van. -.- De hétfőn megint szabadnapos vagyok. :D

2012. augusztus 7., kedd

Where is my mind...?

Nagyon jó volt a mai nap, meg a tegnapi is. :D Meg a nyaralás is. De arról azt hiszem most nem írok, inkább megőrzöm magamban a szép pillanatokat. :D Azt a néhányat. Maradjunk annyiban, hogy az alkalmazkodást még gyakorolnom kell.

Tegnap nagyon fáradt voltam, mivel egy kisebb incidens következtében nem tudtam vasárnap este itthon aludni. Ezért délben hazajöttem, és gyorsan letusoltam, meg ilyesmi, összepakoltam pár cuccot és húztam dolgozni. Poén volt, mert a biztonsági őr, akit a múltkor megláttam az europarki intersparban és említettem, hogy milyen jó lenne, ha nálunk is lenne ilyen, átjött hozzánk, amíg szabadságon voltam. :D Egész nap a vevők nyálát törölgettem a pultról. XD Mostanában amolyan kívánságtendenciám van, amit megemlítek, vagy kitalálok az érdekes módon megtörténik. Félek, hogy ennek nagyon csúnya böjtje lesz később. Mert tisztára olyan, mintha kárpótolni akarnának odafennt valamiért. S nem tudom eldönteni, hogy előtörlesztenek azért, ami lesz, vagy pedig most kapom meg a jutalmamat, amiért eddig annyi rossz dolog történt. Remélem, hogy az utóbbi. Csúnya lenne, ha bekövetkezne, amitől mostanában félek.

Este jött értem Szívemcsücske és hozott nekem KFC-s salit meg longer szendvicset. Annyira el vagyok kényeztetve. :) Beszélgettünk, mentünk hozzá. Aztán megnéztük otthon a Fel!-t. :) Nagyon szeretem azt a mesét, még akkor is, ha egy kicsit szomorú. Legalább megfelelően élethű. Aztán három óra fele elaludtunk. Mostanában alig vagyok itthon, és ez meg is látszik a szobámon. XD Ha nem dolgozok, akkor mindig máshol vagyok, most már pedig kezdenem kellene valamit az itthoni dolgokkal is. Anyu is mindig balhézik, hogy az itthoni dolgokkal már egyáltalán nem foglalkozom, és ezt majd csak akkor tehetem meg, ha elköltözök. Dejó. Meg megy a hiszti, hogy nekem ő nem is fontos, meg, hogy nem jelent nekem semmit, stb. Pedig ez nem igaz, egyszerűen csak most van egy csomó minden más dolgom.

Aztán ma reggel délben sikerült is kikecmeregnünk az ágyból, megreggeliztünk, mini kuglófot lekvárral, aztán pedig elindultunk a városba. Elöszőr a sugárban megnéztünk egy ruhás boltot, ahol volt egy csomó cuki ruha, de felvéve egyik sem tetszett igazán. Onnan a Gólem felé vettük az irányt, útközben a keletinél ittunk egy retrómálnát 100 forintért, amin rendesen kiakadtam. :D Aztán jött Bene, mentünk Liáért, elindultunk a nyugati felé. Közben pedig beszabadultunk egy kínaiba nem messze Liáéktól. Elöszőr úgy volt, hogy csak a két fiú megy be "nézelődni", de aztán meguntam, és én is bementemm meg Lia is, és összeszedtem mindenféle cuki cuccot, amit megláttam. :D Lia szintúgy. :D

Aztán tovább álltunk az oktogonra, ott is bementünk egy kínaiba, de ott csak egy hajgumit, meg egy csattot szereztem be. Onnan pénz felvétel, aztán a nyugati, westend, indiai bolt, mozijegyek, majd jött a filózás, hogy ki milyen bubbletea-t szeretne. :D Össze is kutyultuk szegény eladó csajokat. XD De megkóstoltam a jégkását, nagyon finom. *_* Fogok még enni. XD

Aztán beültünk a moziba, Merida, a bátort nézni. (Merida, a retardált-at XD) Cuki volt. :D Annyira nem egy nagy durranás, de nagyokat nevettünk rajta, meg nagyon szépen volt kivitelezve. :) Tipikus gyerekfilm, és ilyen kell. :)

Aztán még pizzáztunk, elmentünk játékboltokba, ami nagyon cuki volt, mert kaptam egy cuki, szőrös, hosszú farkú vörös pandát, ami igazából lila. :D S így mondja a Gergő, hogy ezért jött, erre én: - Ugyan már, mégis kinek kell ilyen. :D - Melyiket szeretnéd? - A lilát. XD Hónapfordulóra kaptam, meg azért, hogy velem legyen a sparban. ^^ Köszönöm! ^^

Aztán még átmentünk Liáékhoz a cuccokért, amit a kínaiban zsákmányoltunk és elindultunk hazafelé. :) Nagyon jó volt. ^^




2012. augusztus 2., csütörtök

Nyüfi... T_T

Megyünk balatonra, nem bírtam aludni, és már egyáltalán nem emlékszem rá, hogy mit hova pakoltam. XD Fuck early morning. XD

Anyám már most idegesít. Azt mondja, hogy nem fogom elbírni a cuccokat. Pedig de. Két táskát vittem, de csak azért mert egybe nem fért bele az összes cuccom. XD Ez van, én ilyen vagyok, szeretek mindent elvinni, hátha szükségem lesz rá. :D Nem bírom, ha valami nincsen nálam. XD Két vizet, bár Anyám arra is azt mondta, hogy tök fölösleges. Pedig nem is. Ugyanis egy csomó vizet megfogunk inni az úton. Ami meg megmarad, azt majd betesszük a hűtőbe. Bár lehet, hogy kicsit tényleg túlzásba estem. De nem gáz. :D

Azon filozók, hogy elég e nekem fél hétkor elindulnom, de szerintem igen. :D Elmegyek 99-esel a blaháig, onnan pedig majd metrózok. Asszem. :D

Oké, összeszedem magam. XD Kicsit nagyon fáradt vagyok folyamatosan. :D

Együtt ^^

                                                                               Vele~ ^^