Oldalak

2014. december 31., szerda

Boldog Új Évet kívánok mindazoknak akik megfordulnak a blogomon! ^^


Néhány fontos monumentum a 2014-es évemből:

  • megtettem a lépést, amit lassan már egy éve tervezgettem,
  • menyasszony lettem, ami miatt hihetetlenül boldog vagyok,
  • megérkezett Dorothy, Bonbon, és Sachiko, ezenkívül a grail dollom, Blain és Momiji is velünk van :3,
  • sok kedves emberrel ismerkedtem meg :3,
  • nem jut eszembe más, pedig még biztosan egy csomó nagy dolog volt. :D
 Amit 2015-ben szeretnék, nem fogadalom, mert azokat úgy sem tartom be:
  • karakterben elkészíteni az egyik nagy projectemet, amihez már a baba is ki van szemelve és valószínűleg két hónap múlva hazahozom,
  • decemberig megszabadulni legalább 20 kiló súlyfeleslegtől, de ha lehet akkor inkább 25-től,
  • összeköltözni a Gergővel :3,
  • megvenni Akoyát,
  • megfelelő munkahelyet találni, 
  • belekezdeni a saját kis vállalkozásomba.

2014. december 29., hétfő

2014 Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :3

Így utólag is Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek és Boldog Új Évet! ^^


Nya, ez a Karácsony is elmúlt. ^^ Egész jó volt, azt a két napot leszámítva, amit külön kellett töltenünk. :( 
24.-én itthon voltam természetesen, próbáltam filmet nézni Anyuékkal, de nem sokra mentem vele. XD De ettünk halászlevet, meg finom harcsa pörköltet túrós csuszával.
Meg szaloncukrot. :3 Múltkor beszabadultunk a Gergővel a Bonbonettibe és összeválogattunk egy csomó mindent. XD





A lányok is karácsonyoztak. :)


 A Gergő Nagyijától kaptam egy ilyen nagyon cuki lolimasnit. :) Ő készítette, annyira ügyes! =^.^=


Rólunk most nem készültek digitálisan képek, csak Hurby-vel, azokat pedig beragasztgattam a fényképalbumomba. ^^

2014. december 15., hétfő

Random kifakadás

A Gergő meggyógyította a lábamat. *_* Péntek este már úgy voltam, hogy inkább elmegyek az ügyeletre és csináljanak velem amit akarnak, annyira fájt. De a Gergő vett nekem paradicsomot, meg subwayes szendvicset, meg bekötözte a lábujjam és most sokkal, de sokkal jobban van. Na jó, azért még nem tökéletes. De alakul.

Most sokkal égetőbb problémákkal kell szembenéznem. Például azzal, hogy MIÉRT LŐTTÉK LE A SELFIET? T_______________________________________________T Mikor Takiékkal találkoztunk, akkor mondta Oldern, hogy csak egy évada lesz, ami engem rettentően idegesít, mivel, hogy soha nem tudom meg, hogy hogyan jön össze Henry és Eliza. T_________________T Az élet igazságtalan. Ugyanígy soha nem tudom meg azt, hogy Carrie barátnője, akinek nem tudom a nevét, végül összeházasodik e a katona pasival és különben is, mi lesz Carrie-vel, hogyan végzi el az egyetemet és találja meg Charlotte-t, meg a többieket? Olyan idegesítő, hogy ha elkezdenek valamit azt nem fejezik be. T_______________________________T Arról nem is beszélve, hogy a How to get away with murder-nek sem jön ki új része, de én látni akarom!!!!!!!!!!!!!! T_______________T Az élet rettenetes problémái.

Amúgy már megint fogalmam sincs miért kezdtem el írni............ De ezt ráfogom arra, hogy kitartóan szenillis vagyok. :D

Tegnap a kezembe akadt a fényképezőgép és ilyenkor olyan vagyok, mint egy őrült és kategórikusan mindent lefotózok. Mellesleg sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanom a lolis-sminkes blogomra, de mindig csak ide írogatok. T______________________T

Na nem baj, majd jövök képekkel ha hazaértem, csak előbb az idegeire megyek az embereknek a tamagotchim csipogásával. :D

2014. december 12., péntek

Összevegyülve

Begyulladt a lábujjam. T_T Nem tudom, hogyan történt, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nagyon fáj, este már csupa piros volt. T_T Fogalmam sincs hogyan fogom ezt a rettenetet áthídalni, egyenlőre mindenféle otthoni praktikával próbálkozok (paradicsom, tetran kenőcs, fenistil :D), aztán ha nem sikerül akkor mehetek a sebészetre. De én nem akarooook. T_T Miért pont mindig karácsony előtt történnek ezek a dolgok? Olyan kibaszás... T.T A fenistillel kenegettem, egy-két óráig azt is hittem, hogy elfog múlni, de sajnos nem jött össze. A tetran egyenlőre nem fejtett ki rajta semmilyen hatást, a paradicsomot meg ma éjjel fogom megpróbálni alapos fertőtlenítés után, hátha.... Soha nem volt még ilyenem és őszintén bíztam benne, hogy hátralévő életemben is elfog kerülni ez a balsors. Drukkoljatok, hogy rendbe jöjjek. :D

De viszont egy csomó jó dolog is történt velem. :D Azt hiszem. :D Tényleg, megérkezett a picúr, nem is írtam még ide, de majd rakok be róla képeket ha megjön a csoda cuki kabátkája, meg a leggingse, festése egyenlőre még nincs, és saját szeme se, de ideglenesen megkapta a barnát, mindenki azt kapja meg először. :D Megkapta Will göndör haját, ami Willnek nem állt jól, de neki igen. Mellesleg a Sachiko nevet kapta végül, mily meglepő. :D Nem tudom, hogy a haját lecserélem e, de a szemét mindenképpen. Nagyon aranyos lesz, ha egyben lesz ő is, mindenesetre az első szett ruhácskája már megvan. :)

Aztán maa taliztam Talyval. Járkáltunk mindenfelé, bementünk valami adományboltba, ahol nézelődtem, nézelődtem, egyszer csak hopp, MAGUS Summarium... Nem ez kellett a Gergőnek...? Gyorsan fel is hívtam, hogy megkérdezzem, érdemes e megvenni. Nem volt meg, úgyhogy megvettem. 1996-os, első példány és ahhoz képest elég jó állapotban van, ráadásul csak 1500 Ft volt... és a neten egy eladó példányt sem találtam belőle... Érdekes, hogy mindenféle random dolgot látok meg az ilyesmi látogatások alkalmával. :D

Aztán felültünk a trolira és elmentünk a postára, hogy átvegyük Nantan parókáját. Elég fura, kék, de nem olyan rossz. A buszon a mangákról beszélgettünk éppen és a velünk szemben ülő férfi megkérdezte, hogy hány mangát veszünk átlagosan havonta, és melyik kiadótól, és megyünk e a hétvégi animeconra, aztán elköszönt és leszállt... Fura.

Szerdán Démonnal járkáltam két órácskát, voltunk a Bonbonettiben, meg a SugarShopban is. A SugarShop új kollekciója aranyos, tetszett. Nem tudtam eldönteni, hogy mit válasszak, de aztán megláttam a rózsaszín dodgemet, amiben vattacukor mousse volt és úgy nézett ki, mint akit telibe fosott egy csillámpóni. XD De nagyon finom volt. :D

Tegnap szabadságot vettem ki, mert úgy volt, hogy Haruval megyünk ázsiázni, de nem jött össze sajnos, sebaj, majd legközelebb. :) Aztán elmentem ajándékokat kajtatni a jónépnek. Az első boltban úgy éreztem magamat, mint az animékben a kicsik, akiket felkap a tömeg és magával visz, bementem, elkapott a tömeg és jóformán csak áramlatban tudtam haladni. XD
Aztán a Westendben be akartam menni a Kreatív boltba, de annyian voltak, mint a röszmeteg, szóval oda sem mentem be. Érdekes, hogy karácsonykor az emberek mindig kibaszott kreatívak lesznek és megszállják a hobbi boltokat.
A harmadik emeleten már nem volt senki, ezért az ápiszba bementem. XD Mutogatom a fiatal biztonsági őr srácnak a csomagolópapírom, hogy be akarom vinni, a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
- Van egy csomagolópapírom, bevihetem?
- Hova?
- Hát ide, az ápiszba.
- Miért, honnan van?
- A kínaiból.
... hosszú meredt szünet, farkasszem nézés...
- Tudod, megszoktam mutatni, mielőtt bemegyek valahova, hogy...
- Ja, tényleg, vidd csak be, úgy sem csipog. XD
Nem tudtam eldönteni, hogy ennyire bamba, vagy csak nagyon fáradt volt...

Aztán taliztam a Gergővel, akivel elmentünk először az IPON-ba felszedni valamit, aztán pedig a Tesco felé vettük az irányt. Mert volt ott valami, amit nagyon szerettem volna. :D Nevezetesen a BANDAI új tamagotchija, a Tamagotchi Friends, wiiiii~
Szóval bementünk, kerestük, és már azt hittem nem találjuk meg, amikor a Gergő megszólalt, hogy: nézd csak, mit találtam, és lekapta nekem azt a rózsaszínt amit szerettem volna. S azt mondta, megvehetjük, és én annyira boldog vagyok. :D Bár még nem sikerült se kibontanom, se kipróbálnom, mert a Gergővel együtt akartam, de szegénykém bedőlt az ágyba és azzal a lendülettel el is aludt. Én nem tudok aludni a lábujjam miatt, ezért még csomagoltam és netezgettem.
Szóval a Tescoban mindent jó alaposan megnéztünk, szereztem színezőkét, amit tavaly nem sikerült, cup mérőt, amit már ezer éve akartam, és még egy hóemberes szilikonlapát, és két pohár is becsúszott. Lassan már teherautóval vihetjük majd a bögréket és poharakat, amiket összeszedtünk. :D

Aztán elsétáltunk az örsre, meg útba ejtettünk ezt azt, majd ott be a Rossmann-ba. Ott beszereztük amit kellett, meg még plusz cuccokat is. De jóóó. XD Van két hercegnős díszem a fenyőfára. :3

Mostanában rákattantam a Subwayes szendvicsekre. Sosem értettem, hogy mi olyan jó benne, meg fúúú, szendvics, kell a fenének, inkább a hamburger. :D Aztán egyszer bementem és wííí, megkóstoltam a mexikói fajitas szendvicset és azóta függő vagyok. Ma megint bementem és vettem egy teriyakis szendvicset, mert arra már ezer éve fenem a fogamat. És jóllakok tőle. S utána nem akarom este tízkor felfalni a hűtőt. Jövőhéten el is megyek és veszek estére magamnak shakeket és azokat fogom burger king és meki helyett inni. :D

Holnap nem megyünk Pokémon TCG-ni, csak lolitalira, de arra se nagyon hiszem, hogy ki tudok öltözni ilyen állapotban. :( Csak elviszem az ajcsikat, beszélgetünk kicsit, aztán eljövünk szerintem, mindig rosszkor történnek ezek a dolgok. T_T

Már csak 11 nap.



2014. december 3., szerda

Az életem romokban hever... T_T

http://www.fan21hk.com/index.php?main_page=product_info&cPath=&products_id=237&zenid=9c6dcbc380baa1eb681281ae3dbc4284

Nem is tudom hogyan élhettem eddig e nélkül :D

2014. december 2., kedd

Hazajön a bébim :D

Megjegyzem csak nyafognom kellett tegnap, mert már jön is haza a kislányom és kívánságaim szerint elviekben velem karácsonyozik. :3 Már november 20.-a óta utazik felém, csak Alice elfelejtett írni és ebből lett a kavarodás. ^^" Még szerencse, hogy ráírtam. Ma egész út alatt azt énekeltem, hogy Hazajön a bébim. :D A csomagkövetőt is sikerült beüzemelnem, ugyan semmi érdemi információ nincsen rajta, csak annyi, hogy a csomag elosztóba került november 25.-én, szerintem már csak akkor fogok hallani róla ha az országban lesz, vagy a kezemben, szurkoljatook, már nagyon várom haza. :3
Leghamarabb 20, legkésőbb 40 napon belül itt lesz, legyeeen itt. A nevét kitartóan nem tudom, de nagyon szeretném már fogdosni. :D Parókája meg szeme ugyan még nincs, de addig is megkapja Will göndörke haját és kaphat valami random szemet is, nem bánom. :) Festése is csak jövőre lesz szerintem.

Ma bementem a Rossmannba, hátha van a KőKiben is Rival de Loopos állvány, de nem volt, ezért hétvégén mehetek be az Árkádosba, amit annyira utálok, mert rengeteg az ember. XD De azért nem távoztam üres kézzel, velem jött egy Adidas Fizzy Energy parfüm, és egy Synergenes cuki, illatos és hatásos kézkrém. :) Ezt szeretem a legjobban, már harmadszorra veszem újra. Ez meg az Anaconda.

A Klári nénitől kaptam egy képeslapot névnapomra, kicsit hamar jött, csütörtökön lesz, egy cica van rajta és nagyon cuki. :3 Ennek örömére írtam is neki gyorsan kézzel egy levelet. :3 S holnap feladom csigapostával. :D Zeruda nevezi így a sima postát, szerintem aranyos. Erről jut eszembe, megkértem Zerudát, hogy írjon nekem e-mailt, mert levelezni szeretnék vele, kíváncsi vagyok sikerül e. :S

Azt hiszem hivatalosan is elkattintgattam a képeimet. :D Tudom, tudom azt mondtam, hogy nem fogok kattingatni, mint egy hülyegyerek, de ha egyszer annyira jó. :D Imádom, ahogy előjön a fénykép, aztán pedig lassan előbukkan. Még van hátra 5 db, az egyiket este el akarom lőni, maradt 4, sok pénzemet el fogja vinni ez a hobbi. EZ IS. Deee nem bánom, imádom Hurby-t~

Ja igen, és enyém lett a süti pecsételő, ma el is indult hozzám, szerintem péntekig megkapom. :3 Weeee~

Még 22 nap.

2014. december 1., hétfő

Karácsonyi készülődés

Decembeeer~ A kedvenc hónapom az évben. :3 Alapvetően olyan típus vagyok, aki imádja a nagy felhajtást, mint Pinky Pie. :D Ugyan az üzletekben tolongó rengeteg embertől kikészülök, de maga a karácsony, az ajándékok, az adás-kapás, a fények, a meleg pulóverek tetszenek. :3


S még valami amitől rosszul leszek, a sablonos karácsonyi számok. Amik nem elég, hogy sablonosak, de minden évben unalomig játsszák őket. Amikor a sparban dolgoztam minden évben vagy százötvenszer meghallgattam a Jingle Bellst péládul és a végére már totál kikészültem tőle. Azóta is utálom. Ezért most ezt a számot hallgatom és nekem tökéletesen megfelel majd ha karácsonykor is ez megy. :D

Az idei ajándékaim megvannak (a legfontosaaabb :D), még egy övet és két meleg papucsot kellene beszereznem. Meg szeretnék egy hajvágást. Festést is, de abban még nem vagyok biztos. A DiamondDeal-en szoktam nézelődni, vannak jó ajánlatok, de még nem volt merszem egyet sem kipróbálni, talán majd most. :D A körmeimet megtudom csinálni magamnak is. A karácsonyi lolitalira a ruhám bekészítve, parókát kértem kölcsön Liától, kíváncsi leszek magamra. :D Már csak a többiek ajándékait kellene beszereznem. :D Minden évben már január elsején el kezdek készülni az az évi karácsonyra, mégis mindig az utolsó pillanatban szerzek be mindent. Ilyen vagyok. :D

Rokonlátogatásra ruha bekészítve, már csak AZ ÖV kellene. :D

Ma rendeltem a Tchibotól egy sütipecsételősnyomdás izét, remélem nem vitték el az orrom elől, mert miután megrendeltem utána írta ki a rendszer, hogy már elfogyott. De nekem még megjött a visszaigazoló e-mail, reménykedjünk, mert nagyon cuki, nagyon tetszik. :3 Ha sikerül pénteken vagy hétfőn hozzák és fel is avatom egy kis keksszel. :D Még szeretném az IKEA-ból a második szett kiszúrót, mert az első megvan és kiszúrokból sosem elég. Hamarosan kezdődik a diócska szezon~

Kaptam előkarácsonyi ajándéknak egy irtó cuki sapit, le sem lehet imádkozni a fejemről. :D

Kellene még egy cuki, illatos és hatásos kézkrém is. :D Kicsik az igényeim, na. :D

Múlthét szerdán elmentünk Anyuval Éhezők viadala 3-at nézni. Alátámasztom, hogy könyvhű volt, na de UNALMAS! Nem értem miért kellett ketté szedni, persze azt értem, hogy az indokok megvoltak (PÉNZ!PÉNZ!PÉNZ!), de ki az aki ezek után megnézi az utolsót? XD Azért voltak benne jó részek, nem azt mondom, alapjáraton tetszett, de moziban nem nézném meg még egyszer.
Aztán bementünk a csarnokba és megvettük életünk első adventi koszorúját és úgy örültünk neki. :D

Viszont lesz a Hobbit utolsó része a moziban, azt már nagyon várom. Szokásos családi mozizás keretein belül nézzük meg. :D

Rendeltem a Ring Land Fashion-től egy csodás szettet az új kislánynak, aki fogalmam sincs miért időzik annyit ott, amennyit időzik. :D Igazán itthon karácsonyozhatna velem. T_T

Zajlik az életem. S mindjárt Karácsony~ Még 23 nap.

Karácsonyi uszkár *_*