Oldalak

2013. február 22., péntek

Hét...

Igazán hisztizhetnék, de nem teszem, pedig az ubuntu teszt verziója az égvilágon semmit sem jegyez meg, nem tudok filmet nézni, mert nem mükődik a szoftvercenter, és semmire sem jó igazából, csak a netezésre. De még arra sem teljesen, mert nem tudok rajta Fluffy talezni, vidámparkozni és Pet Societyzni. Pupezni viszont igen! :D

A kedd nagy nehezen eltelt, szerda reggel mentem vissza a dokihoz, leszedegették a hátamról a matricákat, és megkérdezték, hogy viszket e valahol. Aztán elküldtek. Csütörtökön megint visszamentem, megkérdezték, hogy viszket e valahol aztán elküldtek. Gondolkodtam, hogy mikor verem be valakinek a képét, amiért nekem mindennap vissza kell mennem, hogy megkérdezzék viszket e már valahol, de nem tettem. Pedig amikor ma utoljára visszamentem és megkérdezték harmadszorra is, hogy viszket e valahol, megtehettem volna. Mert hogy az allergiavizsgálatnak az égvilágon semmi értelme sincs. Legalábbis esetemben. Ugyan kaptam egy papírt, amire rá van írva, hogy allergiás vagyok a sütikre, csokikra, illatszerekre és egyéb szarokra, de ... You don't say? Mondj valamit amit még nem tudok bazzeg... -.- Ennyi erővel azt is közölhette volna velem, hogy fingom sincs, mi bajod, mitől ekcémás a kezed, inkább hagyjuk. De remélem most megvan elégedve magával, hogy kiderítette, amit már mindenki tudott. Ezért nem fürödtem három napig. Feltudja ezt fogni?

Semmi gond. Idegnyugtatónak beraktam a Harcosok klubja című filmet. Az a legzseniálisabb film, és imádom. Ha ezen a szarkupacon nem nézhetek semmit, akkor legalább a háttérben hagy szóljon valami. Úgy is nem sokára elmegyek fürdeni. Végre.

"Hatalmas, izzadó emlők, olyan, mintha a jóisten ölelne a keblére."

"Mint oly sokan, én is az ikeás fészekrakó láz megszállotja lettem."

"Pornóújságok helyett most katalógusokat lapozgatunk..."

"Kérem, segítsen, szenvedek. - Hogy maga szenved? Menjen el pénteken a metodista templomba, ott találkozhat a here rákosokkal, azok szenvednek."

Minden egyes szót ki lehetne belőle írni, annyira jó film. Tökéletes.

Őszintén szólva már el is felejtettem, hogy miért kezdtem el ide írni. Ja, igen. Meg akartam mutatni a képeket, amiket szerda este, csomagbontáson készítettünk. Ja igen, szerda este átmentünk a Gergőékhez és letámadtam a csomagomat.

S

S annyira boldog voltam, amiért rám jött az AP póló. *_* Muszáj volt lefotózni. XD A lalaloopsym nagyon nagyon aranyos. Elneveztem Izabellának. Izabella hercegnő lett. Még nem találkoztak Tutu-val, mert jelenleg a Gergőnél lakozik a szekrényben. Talán húsvétra áthozom. XD

Gigitől kaptam ajándékba egy csodaszép nyakláncot, ami nagyon tetszik. Meg két Wonka cukorkát. *_*

S megjöttek az itok is. *_*



2013. február 20., szerda

Mi történt mostanában...

Szombaton itthon voltunk, aztán estefele elindultunk a helyre, hogy összeszedjük Liát meg Benét és elmenjünk velük a La Deliziába sütizni. Jó sokára tudtunk csak elindulni, mert felöltözködtem loliba, aztán neki álltunk fotózkodni és végül egy csomó képet csináltunk és tök jól szórakoztunk közben. :D Fel is kerültek a lolis blogomba. Lennt a helyen Randicon volt, úgyhogy tele volt emberekkel, a Gergővel csodálkoztunk is, hogy ennyi ember még nem is volt lennt egyszerre. XD Aztán későn indultunk, így zárás előtt egy órával futottunk be a La Deliziába, már le volt pusztítva, ami miatt kicsit elkenődtem. Végül répatortát ettem, a Gergő pedig csokis szeletet és hozzá málnaszörpöt, azt hiszem. :D Végülis jó volt, aztán visszafele kicsit rosszul lettem, fájt a lábam, a fejem a masnitól és a fülem a fülbevalótól, szóval már minden bajom volt. Kicsit pihentem lennt, Kibáék játszottak. Aztán elindultunk hazafele.

Vasárnap jött a nagymamám, ebédeltünk, aztán én elindultam dolgozni, a Gergő meg ment vissza a helyre. Aztán őszintén szólva nem is tudom, hogy mi történt, annyira fáradt voltam, szerintem hozzá mentünk, nála aludtam és hétfőn mentem vissza délutánra dolgozni.

Keddre a bőrgyógyász volt betervezve. Délelőtt elmentünk a T-mobilehoz átvariálni az internetet, aztán elindultunk csepelre. Ott felszedtem Démont a plázában, egy órácskát ültünk a bőrgyógyászaton, szerencsére nem kellett sokat várni, mert csak allergiavizsgálatra mentem. A hátamra ragasztottak három sor akármit, ami estére lejött, ezért vissza kellett ragasztanunk. :D Este már nagyon szenvedtem, sírtam a Rózsika miatt, minden bajom volt, kicsit tömény napunk volt. A windows is bemondta az unalmast, úgyhogy most egy kipróbálás linuxon írdogálok.

Amikor legutóbb a bőrgyógyásznál voltam nem említette, hogy ez egy négy napos procedúra, nem tudom mit hisz, hogy nem csinálok semmit, vagy nem tudom. Még szerencse, hogy a beosztásom, meg a doki rendelési ideje pont úgy van, hogy nem vágnak egybe, így mindennap vissza tudok menni. Ma voltam, leszedték a hátamról a ragacsokat, fürödni még mindig nem fürödhetek. A 14-es ragacsra vagyok egy kereszttel allergiás, nem tudom mit jelent. :D Talán pénteken megmondja.

Tegnap megérkezett Gigi csomagja, de mivel itthon voltunk nem tudtuk megnézni, ma este megyünk át a Gergőhöz és rávetem magam, már annyira kíváncsi vagyok rá. :D

Ha minden igaz, akkor ma megérkeznek a bushido figurák is és majd azokat is jól megnézem, ez tart már csak életben. :D

A Bodyline-os csomagom már magyarországon van, a vámon ülnek rajta. Nem tudom meddig. De reménykedek, hogy jövőhéten megérkezik. T_T


2013. február 14., csütörtök

Hazamentem...

Legalább eltudtam búcsúzni tőle... Amikor utoljára bementem hozzá, már azt számolgatta, hogy mikor mehet haza, és egy hónappal utána, pont ma, pont valentin napon... T_T A Rózsika nagyon erős, bátor ember volt, mindig mindennek örült és akkora szíve volt, mint senki másnak sem. Nagyon szeretem. Imádta az állatokat, meg állatkertbe járni, és legutóbb azt mondta, hogy majd elmegyünk... Nagyon szeretett utazni is. Sok helyre elmentünk együtt. Legalább ez vigasztal. Amikor legutoljára bent voltam nála, vittem neki egy kávét és azt mondta nekem, hogy az volt a legjobb dolog, ami a kórházban történt vele. Adtam neki egy puszit és valahogy azt éreztem, hogy rendbe fog jönni. Sajnos tévedtem. Mert még aznap este rosszabbul lett, lélegeztetőgépre kötötték és azóta nem láttam. :( Pár napja elkezdtem reménykedni, hogy rendbe jön, mert biztató jelek voltak. Sajnos megint csak tévedtem. :( Nem fer, hogy ilyen fiatalon itt hagyott minket. :(
Anyu tegnap éjjel vele álmodott és azt látta, hogy egy piros ruhában van, és Anyu azt mondja neki, hogy ha tudja, hogy jön, akkor előbb hazajött volna. A Rózsika pedig azt válaszolta neki, hogy: Hazamentem... T_T
Rózsika remélem odafent sokkal boldogabb leszel, és már nincsenek fájdalmaid. Remélem találkozol Dominóval, a Mamával, a Papával és megmondod nekik, hogy szeretem őket. És Téged is Nagyon Szeretlek. Remélem a következő életedben boldogabb leszel. S azt is remélem, hogy azért itt is boldog voltál.
S született ma egy kis elefánt a budapesti állatkertben. 

2013. február 12., kedd

AP menta színű cutsew *_*

Annyira tetszik~
Most mantrázom, hogy mire ideér jó is legyen rám. :D Ja igen, meg persze, hogy érjen ide. :D
Mostanában elborult ötleteim vannak, gondoltam veszek egy pónit és átfestem... Ami nem is furcsa, mert sokan teszik, csak nekem eddig nem jutott eszembe...

Maximális túlköltekezés

Most fújtam ki erre a hónapra totálisan anyagilag. De örülök neki, csak Lia szavaival élve "Elvertem egy rakat pénzt." XD

Ugye kezdődött a Lalaloopsykkal, akik sikeresen meg is érkeztek Gigihez, már csak hozzám kellene sikeresen megérkezniük. A csomagban benne van egy póni, egy limitált kiadású baba, és egy fagyis szett, ami nekem nagyon megtetszett. Aztán megláttam, hogy Gigi eladja a menta színű AP cutsew-ját, amire már régóta csorgatom a nyálamat, úgyhogy azt is megvettem. :) Illetve megfogom a jövő hónapban. :D Szörnyű vagyok. :D Nagyon izgulok a csomag miatt, remélem ideér.

Aztán ugye megrendeltem a BodyLine-ról a két szívszerelem szoknyámat. Arról a csomagról sincs még semmi hír, csak reménykedem benne, hogy ma már lesz róla valami infó a trackingben. Elvileg ma kellene feladniuk.

Aztán megnyertem teszveszen a kutyust, amit kinéztem, úgyhogy még arra is fel kellene adni a pénzt... Totál kifújtam anyagilag. :D Ha így haladok, Akoyát csak áprilisban tudjuk majd megrendelni. T_T

Vasárnap a Gergővel meg két barátjával elmentünk a Holdújév fesztiválra, ahol néztünk Mediballt, harcművészeti bemutatókat, mindenféle kínai cuccot, kínai orvoslást, jó volt, csak egykor nagyon megéheztünk és mivel ott méregdrága volt a kaja, ezért elmentünk a westendben, ahol csak egy bubbletea-t vettünk. S nem ettünk, inkább kibírtuk hazáig. Eldöntöttük, hogy ha már mindenféle baromságot veszünk, akkor legalább kajára nem költünk. :D

Poén volt, mert már éppen nyüglődtem, hogy menni akarok haza enni, meg mittomén. De a Gergő még rábeszélt, hogy vegyünk neki egy körtelevet a matchban. Úgyhogy bementünk és a sorban állva megláttuk Liát, meg Danit. :D Úgyhogy bevártuk őket és kimentünk Benéhez meg Timihez, akik már a csirkefogónál voltak. Éhesen végignéztük ahogy mindenki megebédel, de hősök voltunk, kibírtuk. :D De amúgy jó volt csak így random összefutni velük. :D

Aztán végülis bevártuk a Gergő barátait, akik valahol szintén kajáltak és velük indultunk kifele a westendből. Útközben összefutottunk Zölddel is. :D Ha végigtelefonáltunk volna, akkor sem tudjuk ilyen jól összehozni a dolgokat. :D

Szóval vicces nap volt, jól éreztem magamat. :D

Drukkoljatok, hogy épségben megérkezzen mindenem. :D

2013. február 8., péntek

Gyűjtögetés

Töredelmesen bevallom, hogy imádok gyűjtögetni. Mindenféle cuccot, főleg aranyos dolgokat, játékokat, babákat, loliruhákat. Nem tudnám meghatározni, hogy mikor és honnan jött ez a gyűjtés mánia, de több, mint valószínű, hogy az animés korszakommal függ össze. Azt hiszem 15 éves koromban kezdődött, és ahelyett, hogy kinőttem volna, csak még jobban belefolytam a dologba.

A loliblogokat azért szeretem nézegetni, mert folyton újabb és újabb emlékeket elevenítenek fel. Most is éppen a ParfaitDoll című blogot bambultam, amikor megláttam ezt a dolgot:



Aztán persze eszembe jutott, hogy én kiskoromban milyen sokszor láttam ennek a reklámját és mennyire szerettem volna egyet. Természetesen nem kaptam. A szüleim mondjuk sok mindent vettek nekem, de szegények voltunk és annyi dolgot nem tudtak. De amit lehetett, azt megvették nekem. De ennek a játéknak kivételesen az a sztorija, hogy egyszerűen nem találtam. Mindenféle boltban néztem és egyszer találtam is, de nem vettük meg, aztán el is tűnt az életemből. De most ez újra felkeltette az érdeklődésemet és elkezdtem keresgélni. A PollyPocket a másik ilyen csalódásom volt. :D De nem is bánom, hogy nem lett, mert kiskoromban nem tudtam megbecsülni az ilyen dolgokat.


Külföldön drága, tízezer forintot is eléri, ráadásul még a postát is fizetni kell. DE! Találtam a teszveszen egy ugyanilyet egész jutányos áron mind a két kiskutyájával együtt. S még tetszik is... Ha megnyerem akkor lesz egy ilyenem én pedig megint foghatom majd a fejemet, hogy mit vettem. :D Dájó~

2013. február 6., szerda

Szörnyűséges nap

Azt hiszem jobban teszem ha kiírom magamból, mivel a gyomorgörcs szorongat és rettenetes hányingerem van, illetve fáj a szívem. Persze valószínűleg ezek csak képletes bajok, fantomfájdalmak, amik az igazi fájdalmamhoz társulnak.

Szegény Gergő meg teljesen kiütötte magát. Egy éjszaka nem alszok itt és képes csak három órákat aludni. Az előbb majdhogynem elájult, érte is aggódom.

Azt hiszem a mai napot nem könyvelhetem el túl sikeresnek. Meg amúgy sem a mostani időszakot.

A Rózsika már egy ideje bennt van a kórházban. Eredetileg a tüdejét mütőtték, de még ezenkívül egy csomó baja volt. Kétszer voltam bennt nála, utoljára már egészen jól volt, azt számolgatta, hogy mikor jöhet haza, meg úgy van, hogy majd elmegyünk az állatkertbe. Aztán este már rákötötték a lélegeztetőgépre, mert nem kapott levegőt. Azóta szörnyű bizonytalanságban lebegek. Nem merek bemenni, mert a kezem már a múltkor is olyan állapotba került, hogy csak nehézkesen tudtuk rendbe hozni. Meg állítólag nem is lehet bemenni, mert folyton alszik. Csak azt sajnálom, hogy nem tehetek semmit, plusz a várakozás a legrosszabb, hogy nem tudom mi fog történni. A tudatlanság a legrosszabb. Azért olvasom el a könyvek végét, és azért kezdem a filmeket a végükről, mert szeretem tudni mi hogyan alakul. Az életet is azért élem olyan nehézkesen, döcögve és ekcémával mert nem tudom mi fog történni. Néha elgondolkodok, hogy mi lenne ha tudnám, jó lenne az nekem vagy rossz? Mindenesetre a nagy halban is megmondták, hogy jó tudni a halálod okát, mert akkor tudod, hogy egyéb szorult helyzetekben nem fogsz meghalni. Én is szeretném tudni, hogy mi lesz velem. Mondjon bárki bármit, igenis hiszem, hogy ez a meglepetésekkel teli élet nem túl jó. Nem pontosan a halálomat, de néha tényleg jó lenne tudni, hogy mire számíthatok. A Rózsika erős, és küzd, de szegény annyira le van gyengülve, és annyira beteg, hogy tényleg már csak egy nagyobb fajta csoda segíthet. Talán van ilyen csoda. Mindenesetre ma kiderült, hogy vérfertőzést is kapott. Lehet, hogy az orvosok hibája, de mit számít már. Szeretném hinni, hogy vannak még csodák, még csak ha egy kis időre is, de velünk maradhatna, akármilyen önző kívánság is ez. Akárhogy is lesz, hiszem, hogy a Rózsikának az lesz a legjobb. De akkor is annyira nehéz elengedni. Annyira bízom benne, hogy még vele tölthetek egy rövid kis időt. Annyira bízom benne, hogy meggyógyul.

Ráadásul úgy volt, hogy ezen a héten szabadságon leszek, de fel lettem hívva és be lettem hívva, és annyira mondták, hogy nincsen munkaerő, hogy beleegyeztem, hogy bemegyek. De bánom, mert nincsen sok kedvem ilyen állapotban. Ráadásul el akartam utazni pihenni... És a szombat volt az egyetlen olyan nap, amit teljes egészében együtt tölthettem volna a Gergővel. Mert egész héten rohangáltunk ide oda. :(

Anyu is nagyon el van szomorodva. Ma elmentünk a westendbe, hogy egy kicsit elfelejtsük a dolgokat. Megkóstoltam a töltött krumplit, egész finom, még Anyunak is ízlett, pedig neki az ilyesmik nem szoktak. Csak azt sajnálta, hogy ő nem mexikóit evett. Aztán ittunk bubbletea-t mindketten, lehet, hogy én holnap is iszok. Teljesen rászoktam nyár óta.

Remélem minél előbb megérkeznek a lalaloopsyk és felvidítanak. Kicsit szánalmas, hogy vásárlásba folytom a bánatom, de még mindig jobb, mintha alkoholba folytanám. A loliruhák nézegetése és kiválasztása például egész jó terápiás módszer. Alkalmazni kellene.