Oldalak

2010. december 29., szerda

Karácsony és 2011...


Azt hiszem megérett az idő egy újabb tartalmas bejegyzésre. De komolyan. Jó régen nem írtam már hosszabban semmiről.

Szomorú, hogy eltelt a karácsony. A karácsony a kedvenc ünnepem az évben, mert ilyenkor együtt van a család, ráadásul Apu is abba hagyja a munkát erre az egy napra és segít feldíszíteni a fát, meg filmet nézünk. Apunál ez nagy szó, ugyanis egész évben dolgozik és általában csak este látom. Ebben az évben duplán boldog vagyok, mert a Feri mostanság ugye kinnt volt németországban, de most itthon van újra. ^^ Ebben az évben igazán sok szép ajándékot kaptam a loliktól is (de arról már írtam a másik blogomban), meg a családomtól is. A legnagyobb dolog nyilván a számítógép volt, amit felesben vettünk meg a Ferivel. Azóta egy csomó játékot kipróbáltam, például mindennap simsezek, és tegnap játszottam a SPORE-val, ami az első három fázisban tök jó volt, de a negyediktől egyértelműen csökkent a színvonala (vagy csak én nem értettem? Oo). Na mindegy, végül is jó játék volt, nekem tetszett. :D Anyutól meg Aputól pénzt kaptam, amiből most nem vettem semmit, mert félre kellett raknom jövőre. A keresztmamámtól egy Haiku verses kötetet kaptam, amibe szép versek vannak, egy Dove testápolót, tusfürdőt és egy szappant (az embereknek mániájuk, hogy mindig kenceficéket ajándékoznak az embernek? mondjuk nekem ez csak jó, mert egész évben el vagyok látva, és legalább erre sem kell költenem, de akkor is...), ja meg egy cuki cukortartó mikulást. :D A nagymamámtól szintén pénzt. A nénikémtől még nem tudom, mert haza kellene mennem megnézni. :D A Feri családjától új hajszárítót, kenceficéket, az Eperszedő c. könyvet (*_*), meg zseníllia zoknikat (ezentúl nem hordok mást~ annyira jó meleg~).

2011... Nos, mit is hoz számomra a 2011-es év? Halvány lila dunsztom sincs. Elöszőr is keresnem kell egy olyan munkát amiben képes vagyok megállni a helyemet és viszonylag hosszú távon ott is maradhatok. Mert ez már nem állapot, oké volt munkám most, de lássuk be, hogy azért... XD Már lassan egy éve keresgélek. T.T Oké, az elmúlt hónapokban nem keresgéltem, mert dolgoztam. De most majd belehúzok. Szóval az első és legfontosabb dolog munkát találni. A második nem összevissza vásárolgatni mindenféle lolicuccot, hanem megtalálni a saját stílusomat (ami egyértelműen sweet) és ahhoz mérten vásárolgatni, de csak mértékkel, jól megfontoltan. A hozzá állásomon is változtatnom kell, mindent jól megfontoltan kell csinálnom, és meg kell komolyodnom, mert mégsem viselkedhetek egész életemben lökött kislány módjára. S ezek után igyekeznem kell majd mindent tökéletesen csinálni, még egy esélyt egyszerűen nem baltázhatok el. Jövőre tényleg menövesztem a hajamat. Leadok pár kilót és egészségesebben táplálkozok. Rendben, valójában jövőre az egész életvitelemen változtatnom kell. Majd igyekszem, mindent beleadok!

Ööö, oké, hosszas komoly írásból vége. :D

2010. december 23., csütörtök

Weeeeeeeeeee~

Weeee, karácsonyra a jótündér (aka Fickó :P) hozott nekem egy csudiszép új számítógépet, amin minden meegy. De szó szerint, már BioShock-tam és most telepítem a Sims2-t. :D Igen, nem fogok innen elmozdulni ööö hááát jó sokáig. :D Viszont hamarosan el kell indulnom hazafelé, mert ugyebár a karácsony családi ünnep. A Fickóval majd 25.-én karizunk. ^^ ÁÁÁ, mit fogok én két napig gép nélkül csinálni? :D Illetve egy napig, mert szombaton már jövök vissza... Ezt miért nem lehet hordozgatni? T.T Egyedül ez fog hiányozni a laptopiban, a lassúsága már nem annyira. :P Na meg az sem, hogy alig futott el rajta valami...

Szóval ha nem jönnék: Boldog Karácsonyt Mindenkinek! ^^

2010. december 21., kedd

Nyif-nyaf :D

Nem tudok aludni... :S Bezzeg amikor megtehetném, nem alszok, csak forgolódok. :D Dehát ilyen ez, mindig az van, ami nem kell. :D Vagy mi. XD Jól megmondtam. XD

Tegnap elromlott az én drága laptopim. T.T Egy ilyen kocka egyénnek, amilyen én vagyok ez igen nagy veszteség. :S Erre kitaláltuk, hogy mivel van egy kis félretett pénzem veszünk egy újat, csak nem laptopot, hanem gamer gépet. :D Igenám, jobb gépem lesz, mint a Fickónak. XD Eddig nem is álmodhattam olyasmikről, hogy majd kipróbálom a Sims3-at, esetleg az McGee's Alice második részét, de most már úgy néz ki, hogy megtehetem. Bár egyenlőre fogalmam sincs minek nekem ilyen csúcsszuper gép, dehát majd kiderül, még a végén tényleg rászokok a WoW-ra. :D A worgen miatt eléggé esélyes. :D Csak hát így fújhatom a januárra és egyéb hónapokra félretett pénzt és Anyunak kell majd ismételten eltartania. T_T Ez engem annyira bánt, remélem minél előbb találok új munkát és akkor végre sikerül majd saját magamat is eltartanom. XD Jó lenne végre. :D Csak olyan fura lesz, már úgy megszoktam, hogy laptopom van, amit cipelgetek magammal és csak egy dologból áll az egész. :D Ez van, új év, új esélyek, új gép. XD

Ma jön a Rózsika és odaadom neki a Tabáni CD-t, júúúj, annyira kíváncsi leszek, hogy mit fog szólni hozzá. :D Azért adom neki most oda, hogy lássam, mit szól majd amikor kibontja. :D 

Takinak is írnom kellene, hogy mikor talizunk. Már olyan régen nem láttam. T_T S a karácsonyi ajándékát is oda kellene adnom. :S Tavaly nem adtam senkinek semmit, de idén bepótolom. XD

2010. december 17., péntek

Ööö... @-@

Nos, újra munkanélküli vagyok. :D Most ennek örüljek, vagy inkább sírjak? XD Mindegy, egyenlőre karácsonyt vár és minden happy, majd jövő évben ráérek azon rágódni, hogy mi is lesz velem a továbbiakban. :D 

Tegnap taliztam Sakurával és elmentünk mindenfelé. Az Árkádban taliztunk, ahol Yakaii-t vártuk, de amíg ő nem jött, addig is mi bementünk nézelődni a C&A-ba. Rögtön meg is találtam a nekem való Minnie egeres és Snoopy-s pulcsikat, amiket egyből vittem is a próbafülkébe felpróbálni. :D A Snoopy-s végül nagyon megtetszett, így megvette... Nekem a Feri karácsonyra. :) S a pénztárnál jutott eszembe, hogy a próbafülkében hagytam a kabátomat. xD Egyből visszarohantam, keresgéltem, de kiderült, hogy a szemfüles boltos nénik már megtalálták és felakasztották a többi ruha közé. XD Végül szerencsésen visszakaptam a kabátomat. XD Elképesztő, hogy milyen dinka tudok lenni. :D Mivel Yakaii még mindig nem volt ott, ezért lementünk a játékboltba nézelődni. A cukrász Sweetie Belle még mindig ott van, de nem lesz az enyém. T.T Vagy ki tudja. XD Akkor hívott bennünket Yakaii, hogy merre vagyunk. A C&A-nal végül mégiscsak találkoztunk és Sakura átvehette a rég áhított RHS-ét, egy csipkés fehér zoknival együtt. Amíg az Árkád felé mentem rájöttem, hogy én akkor sem vennék RHS-t, ha lenne rá pénzem. Mert nekem szerintem nem állna jól. Én inkább teaparti cipő fan vagyok, na meg HB fan. :D Úgyhogy én maradok RHS nélkül. :D Az Árkádban bombariadó volt, így miközben beszélgettünk kitessékeltek bennünket a tömeggel együtt. :D Aztán áttettük Sakurával székhelyünket a WestEnd-be, ahol is betámadtuk a claire's-t. :D Megint gyönyörködtünk a sok cukiságban, persze egyikünk sem vett semmit. :D Illetve ma én visszamentem és mégiscsak megvettem a nagyszemű izét, ami annyira cuki. *-* Aztán betámadtuk a KFC-t és ettünk longer szendvicset, Sakura még nem evett longer szendvicset eddig, de ízlett neki. :) Aztán ettem baklavát, és elindultunk a SugarShop!-ba. :D Ott is gyönyörködtünk a sok cukiságban, aztán felmentünk és én Strawberry Yoghurt-ot ettem, Sakura pedig citromos pitét, mind a kettő nagyon finom volt. Újdonság számomra, hogy most már a SugarShop!-ban is van macaroon. Oo Megnéztük a fagyikelyheket és eldöntöttük, hogy a két ünnep között visszamegyünk loliban és megkóstoljuk a Poppin Girl nevezetű fagyikelyhet. :D

Húúú, most pedig rohannom kell, majd még írok, páááá~

2010. december 15., szerda

2010. december 10., péntek

Elvagyok xD

Miért nem tudták meghagyni a Rapunzel nevet? Már vagy ötször megnéztem az Aranyhajat. :D De egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy most miért lett Aranyhaj. *spoiler* Ugyanis épp azon gondolkodtam, hogy a végén levágják a haját és bebarnul, akkor pedig már inkább Barnahajnak kellene hívni, mert az Aranyhaj elveszíti a jelentőségét. XD Na mindegy, a név változtatáson kívül még mindig nagyon meg vagyok vele elégedve. :D Van egy új kedvenc mesém. *-* A Gru is tetszett, cuki volt, meg minden, de ha választanom kellene, akkor inkább Aranyhaj. *-*

Ma a munkahelyen gondolkodtam, igen, én gondolkodok, ahelyett, hogy dolgoznék, de nem azon amin kellene. :D Agyalok minden máson, csak nem azon, amit éppen csinálok, talán ez a probléma velem. :D Na nem baj, szóval az a lényeg, hogy gondolkodtam és arra jutottam, hogy most karácsonyra baklavát fogok készíteni sütinek. Tavaly máglyarakást csináltam, az is nagyon fincsi volt, de idén baklava lesz. :D Csak be kell majd előtte szereznem a hozzávalókat. Bejglit is csinálnom kellene. T.T Nem baj, már csak egy hét és weeeee. :D Szabadság. :D

Nézegetem a DVD-ket. T.T El ne felejtsem majd letölteni a Karácsonyi éneket, meg az I love you Phillip Morrist. :D Meg karácsonyra meg kellene vennem az Újholdat, meg a Napfogyatkozást. Talán megveszem, még nem tudom. :D Aztán majd tartok egy Twillight maratont. XD

Na jó, megyek aludni, mert hulla vagyok és holnap is munka, de miééért? T.T

2010. december 5., vasárnap

Aranyhaj és a nagy gubanc *-*

Áh, megnéztük és totálisan love. *-* Nem tudom, hogy a kritikusok miért mondták, hogy nem jó... Mondjuk azok mindenre azt mondják, hogy nem jó. XD De ez jó volt, nekem tetszett... Tipikusan nekem való. *-*

Hétvége :3

Na, most végre volt két pihinapom. Éljen! :D Már nagyon rám fért, mert elég szörnyen éreztem magamat, de ráfoghatom, hogy úgy ahogy kipihent vagyok. Ma már sikerült tízig aludnom. :D Mostanában nagyon rosszul alszom. :S Még úgy is, hogy itt van a Feri. T.T

Tegnap karácsonyi lolitali volt, szerintem nagyon jól sikerült, de majd írok róla a normális blogomba, ha meg lesznek a képek. :D Illetve hát... Karácsonyi, inkább mikulás, de akkor is jó volt. Sokat hülyültünk Sakurával, Kishivel, meg Liani-val, meg Benével, és mindenkivel beszélgettem s tök jó volt. *_* A Wonder Cookie-ról azt hittem, hogy egy csúnya print, képen valahogy sosem nézett ki annyira jól, de tegnap láttam Kriszchanon és élőben nagyon szép. *-* Rajtam az én csodálatos Secret Cake Factorym volt, még mindig imádom. Azt hiszem ráfoghatom, hogy ő az én abszolút kedvencem a ruháim közül, egyenlőre legalábbis. Gigi hatására beleszerettem a Dreamy Doll House-ba, és most szeretnék egy lilát. Dehát hol van az még. :D Talán húsvétra meglesz, ha találok egyet. De emiatt most félre kell tennem az Usakumya projectet. T_T De nem baj, van még bőven időm, hogy minden álomcuccomat beszerezzem. :3

Ma úgy volt, hogy elmegyünk Aranyhaj és a nagy gubancot nézni, de nincsen kedvünk elindulni, ezért inkább most letöltöm. XD Mondjuk angolul és nem tudom milyen minőségben lesz, de akkor is. Amúgy is egy csomó dolgom van, már egy csomó ideje nem pupéztam, meg nem Pet Societyztem, milyen ratyi már. T_T S az ágyról is el kellene rámolnom, mert teljesen rápakoltam. XD De nem tudok, nincsen erőm. T.T Igen, elkényeztetett hercegkisasszony vagyok, ahogy erre már a munkahelyen is rámutattak, de ez van és kész. :D Azért csinálom, amit tudok, még ha nem is tökéletesen, de szerintem egész jól helyt állok, ha úgy vesszük. :D

Szóval nincs is jobb a hétvégénél, most már én is képes vagyok értékelni. Neki is kezdek a Kuragehimének, mert mindenki azt mondja, hogy szuper. :3

2010. november 21., vasárnap

Tabáni István - Száz

Száz

Száz

A képen, ahogy áll
A háttérben a tóval
Ajkán fagyott szóval
Szelíden néz

Mennyi vad vihar
Mennyi kínzó árnyék
Másnál hogy találnék menedéket, ha majd,

Közénk feszül a végtelen látóhatár
Egy percre úgy tűnik, győz az enyészet
Aztán feltűnik mégis a jól ismert arc s feledem az egészet

Mi némán szeretünk
Rég vállvetve megyünk
Száz esély
Száz viszály
Mindegy mi vár még ránk
Mert egymásban hiszünk
Ha újra születünk
Száz bűn után
Száz év után
Mindig ő lesz az aki vár

Mindig vigyáz rám
Száz halál
Száz remény
Csak egy vigasz a végén;
Hogy egymásra lelünk
Ha néha elveszünk
Száz könny után
Száz csók után
Újra Ő lesz az aki vár

Régen les miránk
E kiábrándult korban
Álcázva a porban
Egy irigy világ
Közénk feszül a végtelen látóhatár
Újra úgy tűnik győz az enyészet
Aztán feltűnik mégis a jól ismert arc s feledem az egészet

(Ő lesz, aki vár...)

"Álmodj szépeket Boszi..." *_*

Ma végre volt egy pihinapom, szükségem is volt rá, mert tegnap már nagyon kész voltam. T.T Lolitali is volt, de arra sem mentem, mert fáradt voltam és meg is vagyok fázva egy kicsit. T.T Na nem baj, majd a karácsonyira. *_*

De legalább ez a napom sem telt el eredménytelenül, mert elkészítettem két ajándékot, olvastam a Shiver-t (nagyon tetszik, de annyira szomorú T.T), hallgattam Tabáni-t, igen, ki hitte volna. :D Elmentem, hogy a nénikémnek megvegyem az új CD-jét, erre tessék, ezt hallgatom. S be kell, hogy ismerjem, hogy igenis vannak rajta jó számok. Hétkor pedig kezdődik a Harry Potter 5, hétvégén pedig lesz új része. *_* De az annyira rossz, hogy két részbe szedték. T.T Most várhatok a végére nyárig. T-T

Ja, és találtam egy új "kedvenc" csajt. Igen, ez a mániám, hogy gyűjtöm a jó csajokat. :D Imádom a haja színét én is ilyet akarok. T.T Annyira... Hümm, extrém? :D Ráadásul illusztrátor és tök cuki dolgokat rajzol. *_* S tök jó ruhái vannak. :3

2010. november 19., péntek

Érdekes nap :D

A mai napom egész jónak mondható. :D Bár a délelőtt ugyan nem, mert megint dolgoztam és megint valami izét csináltam egész nap, de azon kívül jó volt. :D A gépek is bedurciztak és egyik sem akart dolgozni, ezért fél négykor végeztünk is (ez nagy szó :D). Ezért nagyon feldobódtam és elindultam a Westendbe shoppingolni, sikerült is. :D Amúgy mindenkinek tök rossz kedve volt ma, ezért mindenkit azzal biztattam, hogy nézzék a dolog jobbik oldalát, legalább annyi zselés szaloncukrot ehetnek, amennyi beléjük fér. Nem örültek neki, nem értem miért. :D 

Aztán bementem a kreatív hobbi boltba, nézelődtem, gondolkodtam, hogy miket is kellene vennem az ajándékokhoz. A zsepitartók lemaradtak, azokat majd holnap. :D Szalvétát vettem, átlátszó viaszzselét, kartonpapírt és a fennt látható váras papírt. Aminek durva ára volt, de egyszerűen ránéztem, és úgy éreztem, hogy nekem ez kell, mert megihletett. Ki is találtam útközben a buszon hazafelé, hogy ezentúl egyedi készítésű naplókat/emlékkönyveket fogok gyártani, mindenfélét. :) Na meg vettem egy kutyusos lábtyűt. Úgy éreztem, hogy nekem kell ez a lábtyű. Feldobná a napjaimat és tényleg, holnap reggel ezt veszem fel. :D

2010. november 17., szerda

Usakumya-s álom *_*

Ma érdekes dolgok történtek velem. Elöszőr is ma éjjel álmodtam és emlékeztem is rá. :D Az álmom első felében összejöttem egy fekete hajú sráccal, aki tökre úgy nézett ki, mint... Riki. :D De tök fura volt, mert közben álmomban is a Ferire gondoltam, hogy ha most én összejöttem ezzel a sráccal, akkor vele mi lesz, meg, hogy azért ezt mégsem kellene... Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az álmom második fele. :D A suliból (?) hazafelé menet megláttam egy hatalmas standokkal megrakott teret, s amikor közelebb mentem, hogy megnézzem kiderült, hogy az egy Usakumya fesztivál. :D Nem tudom, talán lefekvés előtt túl sokat nézegettem az Usakumya-t, amit Sakura mutatott EGL-en. Akárhogy is annyira befészkelte magát a gondolat a fejembe, hogy egész délelőtt ezen gondolkodtam (jól le is maradtam a szaloncukor szedéssel :D), hogy akkor most hogyan és tulajdonképpen miért is álmodom Usakumyak-kal.... Végül arra jutottam, hogy ez talán egy jel lehet, hogy nekem karácsonyra vennem kell egy Usakumya-t. Kalkuláltam és úgy gondoltam, hogy meg is tehetném éppenséggel, de akkor a Wii-ről le kell mondanom. Így aztán itt a nagy dilemma: érdemes e kiadni egy plüss macinyusziért ennyi pénzt és lemondani a Wii-ről. Esetlegesen inkább egyiket sem megvenni. :D Ami a legjobb megoldás lenne, lássuk be. :D De jól tudjuk, hogy amit IchiGo a fejébe vesz az nem megy ki egy könnyen onnan. Így aztán tovább álmodoztam az Usakumya-ról, a nevét is kitaláltam és kis sztorit is alkottam hozzá, igen, ezzel mulattam el az időmet délelőtt, amíg szaloncukrot szedtem, egészen addig amíg meg nem fenyegettek, hogy siessek mert baj lesz, szóval belehúztam. :D A munkával mindig úgy vagyok, hogy tökre azt hiszem, hogy egész nap nem fogok csinálni semmit, aztán nap végére még is azon kapom magam, hogy egy csomó mindent megcsináltattak velem. :D Ma is ötig bennt voltunk végül és szaloncukrokat szedtünk. Rájöttem, hogy a barackos szaloncukor nagyon finom. Végre találtam egy kedvencet a sok szaloncukor között, na meg a zseléset dézsmálom, abból is a citromosat. :D Utólag felfedeztem, hogy van kameránk is. XD A mai nap legnagyobb poénja az volt, hogy én szaloncukor szedés közben arról álmodoztam, hogy kimehessek pisilni. :D Más emberek házról, kocsiról, stb.-ről álmodoznak, nekem ez jutott. :D

De aztán beugrott a Twinkle Journey is. *_* Minden álmom egy Twinkle Journey és talán még jobban is járnék vele, mint egy Usakumya-val. Végül is az csak egy nyúl. :D Nekem pedig van egy élő. ^^ De a Twinkle Journey 82000 Ft, úgyhogy marad az Usakumya. :D Vagy a Wii, segítsééég. :D

Na jó, arra jutottam, hogy ha jövőhéten, amikor fizut kapok meg lesz még az a rózsaszín Usakumya, akkor megveszem. *.* Bár addig még sok minden történhet. :D

Ööö... Akartam még valamit. Jaaa, ettem Levendulás sütit. ^^ Fincsi volt. *.* Ja, meg még vasárnap megvettem a Shiver című vérfarkasokról szóló regényt, egész jó, nekem eddig tetszik, csak az a baj, hogy esténként már nincs kedvem olvasni, nem azért, mert unalmas, hanem mert nagyon álmos vagyok. T_T De majd hétvégén. :D Szombat délután valószínűleg befekszem az ágyba és vasárnap estig ki sem mászok onnan. :D Bár vasárnapra azt terveztem, hogy neki állok az ajándékok készítésének a lolikarácsonyra. *_*

2010. november 14., vasárnap

Régen írtam

Mert tulajdonképpen nem is történt semmi, a lolis dolgaimról a másik blogban írogatok, amúgy az életben nincsen semmi érdekes. Dolgozok állandóan, van, hogy délután ötig is bennt vagyok, így aztán már nem igazán marad erőm a blogolásra. :D Ami azt illeti semmi másra sem. :D Ráadásul még a szombatom is kiesik, így a mai napot próbálom felhasználni arra, hogy kipihenjem magam, elkezdjem beszerezni a karácsonyi ajándékokat, stb. :D Elég nehéz. :D Most is el akartam már egy órája indulni, de Anyu azt mondta, hogy várjam meg az ebédet mert már mindjárt kész. :D Úgyhogy most várom. :D 

Hétvégén végre újra hazajött a Feri, úgyhogy vele töltöttem a hétvégémet. :3 Pénteken munka után találkoztunk és elmentünk a CSP-be megnézni a Gru-t. Nagyon jó film, nekem nagyon nagyon tetszett, annyira cuki, hogy belehalok. :D Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg. Oké, mondjuk nem tartogat senki számára világmegváltó magyarázatokat, de kellemes kikapcsólodás, s nagyon jó poénok vannak benne. :D Aztán hazamentünk és már aludtunk is. XD

Szombaton megint mentem dolgozni, ezért csak délután taliztunk, tulajdonképpen tegnap sem vittük túlzásba, én MONDO-t olvasgattam, a Feri Smallville-t nézett, szóval elvoltunk. :D Végül én is beadtam a derekam és elkezdtem nézni a Smallville-t, de gyorsan be is aludtam rajta. :D 

Ma megnéztük a Superman visszatért. :D Szerintem Superman egy beképzelt, önző dög. :D Nem szeretem. Meg különben is milyen befejezés az, hogy van egy fia, de a csajjal mégsem jönnek össze, hanem inkább csak úgy élnek egymás mellett, csak távol? :D Na, ez értelmes lett. De tényleg nem értem, hogy Louis miért nem hagyta ott a pasiját és jött össze Superman-nel. :D Talán nem volt rá keret. :D

Aztán a Feri megint elment. T_T

2010. november 5., péntek

A hét történései - nem mintha bármi fontos történt volna :D

Nos, kedden egész délelőtt, meg délután dolgoztam, csak úgy szokásosan, utána pedig elmentem ezért, hogy megnézhessük vasárnap a mozidélutánon, szóval gratuláljatok. :D Tök jó, mert két lemezes extra változat, van rajta minden ami kell, meg ami nem, az is. :D Örülök, hogy megtudtam szerezni, mert az xpress.hu-n már nem kapható joglejárat miatt, ezért vateráról gyűjtöttem be. :D Egész jó áron mellesleg. Szóval boldogság, megvan az első idei karácsonyi ajándékom. :D (Amúgy meglepi, mert a Ferivel közösen lesz a miénk. :D)

Hát mit is írhatnék, elég fáradt vagyok. XD Folyton ülök itt és úgy érzem, hogy mindjárt lecsukódik a szemem, de ez persze engem a legkevésbé sem zavar, csak lelkesen püfölöm a billentyűzetet, mint egy holdkóros. :D Szerdán Anyuval a Csepel Plázában munka után megnéztük Az őrzők legendáját, ami ugye baglyokról szólt és a Táncoló talpak rendezője készítette. :D Egész jó volt, oké, kissé gyerekes, meg kiszámítható, de mégis mit vártam egy gyerekmesétől? :D A látvány nagyon szép volt viszont. :D S ugyebár én még mindig hiszek a mesékben, pedig már számtalanszor bizonyította az élet, hogy nem kellene (de én kitartok :D - "A festett hasizmunkra is azt mondták, hogy ciki, de mi nem hittük el." :D - oké, ha fáradt vagyok ilyen idióta poénokat nyomok mindenféle random filmből, ez pölö a Meet the Spartas-ban volt, azt is meg kellene egyszer néznünk :D). Előtte junkfoodoztunk a mekiben, megkóstoltam azt a tekercset, aminek nem jut eszembe a neve. :D Egész nagy volt, tökre meglepődtem. :D Kaptam hozzá almás pitét, meg colát. XD Ja, és csak úgy pluszba megettem még egy Big macet. :D

Csütörtökön már olyan hulla voltam, hogy nem csináltam semmit, csak hazajöttem, megfürödtem, ettem és bedőltem az ágyba, valószínűleg ma is ez lesz, de most van erőm blogolni is. :D Részben fel vagyok dobva a holnapi tali miatt (remélem el is jutok és nem kell megint túlóráznom), másrészt a vasárnap miatt, remélem azért összejön. Jól jön egy kis kikapcsólodás ennyi munka után. T.T 

2010. november 1., hétfő

Karácsonyi tervek

Igen, már most elkezdtem a karácsonyi dolgokon filózni, mert ugye azt még ki kell találni, el kell készíteni, stb. Ezért én általában már egy hónappal előre gondolkodom, hogy mit hogyan lehetne, kinek mit szeretnék adni, stb. De így is mindig elkések az ajándékok elkészítésével és mindent az utolsó pillanatban fejezek be. XD 

Most épp azon van a dillemma, hogy pontosan ÉN mit szeretnék karácsonyra. :D Úgy gondoltam jobb ha leírom, hogy ahhoz tartsam magam. A fontos dolgokat kövi fizumból kifizetem, minden tartozásomat megadom, aztán már nyugodtan elkezdhetek azon gondolkodni, hogy pontosan mit is szeretnék. Vannak fontos DVD-k és könyvek a listámon, szóval azokat szerintem már jó előre leírom magamnak. :D Nehogy elfelejtsem. XD Szóóóvaaal..

DVD-k:

- Karácsonyi lidércnyomás (2 lemezes extra változat) - ez már úton van idefele, majd kedden veszem át :D
- Csokoládé - Johnny Depp *_*
- Karácsonyi ének Jim Carrey-vel *_* - megjelenés: november 24., nekem nagyon tetszett ez a feldolgozás
- Óz, a csodák csodája - gyerekkorom nagy kedvence :D
- New Moon - Újhold (2 lemezes extra változat) - már csak azért is, mert megvan az első része is, ugyanígy, még ha nem is szeretem ezt a részt annyira, mint a többit :D

Könyvek:
- Bree Tanner rövid második élete - Stephenie Meyer-től *_*
- A temető könyve - Neil Gaiman-tól
- Anansi fiúk - Neil Gaiman
- Mocskos meló - Cristopher Moore
- Teleny - Oscar Wilde

Na, szóval ezeket fogom beszerezni karácsonyra, vagy karácsony előtt, vagy mit tudom én. XD Meg még természetesen pótolnom kellene a lolis hiányosságaimat, vennem kellene bugyogót, fekete blúzt most vateráztam, bár nem ártana egy lolisabb, és szeretnék még egy rózsaszín lolicipőt, amiből lehet, hogy lesz még egy HB. :D

Igazán nem sok mindent, csak pár apróságot. xD Közben meg gondolkodtam, hogy legközelebbi talira az Alice-os szoknyámat fogom felvenni, mert olyan régen volt rajtam. T_T

2010. október 31., vasárnap

Happy Halloween! ^^

"Három: ha találkozom Edwarddal még a szart is kiverem belőle." :D
"Hát helyes vagy és a hősöknek nem kell okosnak lenniük, szóval..." :D

Roppant szellemes idézet a Vampire Suck c. filmből. :D Bár semmi vicces nincsen benne, nekem mégis tetszik. XD Oké, én és a meg nem értett humorom. Amúgy a film ratyi, baromi erőltetett poénok vannak benne, ne nézzétek meg. :D

A tegnapi meg a pénteki napom tök jó volt, ha leszámítjuk a munkát. :D Biztos lesz munka, amit szeretek majd csinálni, csak még nem találtam meg. :D Azzal biztatom magam, hogy minden munka unalmas egy idő után. :D Pláne ha sokáig ugyanazt csinálja az ember. :D Szóval ne csüggedjünk és gyűjtsük szorgalmasan a pénzt, mert lesz mire elkölteni. :D

Péntek délelőtt ugye dolgoztam, délután pedig kimásztam a borárosra, ahol találkoztam Mikuval, akinek odaadtam a rózsaszín Baby ruhámat, meg a fehér Baby zoknimat, mert talira full rózsaszínben szeretett volna jönni. Aztán megvártam a Ferit, aki volt olyan rendes, hogy eljött elém, felkapott és robogtunk hozzám a cuccaimért, aztán megálltunk hazafelé a Lidl-nél, ahol vettünk szombatra halloweenes vámpírfogakat, meg nézegettük a halloweeni cuccokat. Aztán hazajöttünk és engem meglepi várt. :D A Feri hozott nekem németországból halloween-i bonbonost dobozt tele bonbonokkal. :D Lehet, hogy ennyi bonbon után undorodnom kellene a bonbonoktól, de amit nem én készítek, azt még mindig megtudom enni. :D S ez kifejezetten finom, meggyes krémmel van megöltve, ami elöszőr amikor megkóstoltam kifojt belőle és olyan volt, mintha a vért nyalogatnám az ujjaimról. XD Majd ha hazamegyek rendesen lefotozóm, a doboza tök cuki és cuki csomagolású bonbonok vannak benne, igyekszem nem megenni. :D

Aztán tegnap lolitali is volt, így a délelőttöt, meg a délután egy részét is átdolgoztam és aztán mentem átöltözni, a karamimban már egy fokkal jobban éreztem magamat, jelentősen megnövelte a boldogságomat, hogy újra loliban lehetek. Végre nem egy gépnek éreztem magamat, ami bonbonokat rakosgat egy másik gépbe, hogy aztán a végén kijöjjön a kész termék. :D A HB-ben meglehetősen gyorsan tudok futni és nagyon kényelmes. :D A karami pedig nagyon csini alsószoknyákkal. ^^ Örülök nekik, majd a másik blogomba írok részletesebb beszámolót. ^^ Fényképekkel remélhetőleg. ^^

Most pihengetek, végre kibontottam az ajándékaimat Pet Society-ben, meg meglocsoltam a kertben a növényeket, mármint nem az igaziakat. XD

2010. október 28., csütörtök

Fáradt... @_@

Hát mit is írhatnék? Roppant fáradt vagyok, nem térek magamhoz, folyton lecsukódik a szemem és nem bírok sokáig ébren maradni. Mondjuk valahogy nem is csodálom ezt így napi 10 óra munka után. :D Ráadásul most kitalálták, hogy szombaton és vasárnap is be kellene menni, a szombatot tudtam, az addig oké. De lehet, hogy vasárnap hagyni fogom a csudába az egészet, mert nem bírom kipihenni magamat. Mondjuk a hétfő amúgy is ott van. Próbálom fenntartani a lelkesedésemet, hogy van munkám és mennyire jó, és hű, és hó.... De rengeteg tényező van, ami baromira elveszi az életkedvemet. XD Például a hátfájás és a lábfájás nem valami jó barátok. Ráadásul ott van az a rengeteg teendő, amit a napi munka mellett még el kellene végezni. Még jó, hogy van Anyukám, mert nem tudom máshogyan hogyan lehetne ezt megoldani. :D Ma is munka után, este fél hétre mentem a tüdőszűrésre. Úgy nézhettem ki, mint egy zombi. XD Már megfürödtem, jó meleg, habos vízben, az feldobott egy kicsit. De miért is jó nekem, hogy hajnali ötkor kelek, napi 9 vagy 10 órát dolgozom, és mindennap gej szaloncukrokat gyártok. :D DE, legalább van munkám, aminek örülni kell. Örülök is. :D Azt hiszem.

Most már csak azon fohászkodok, hogy szombaton időben végezzünk és csak egy órát túlórázzunk, mert akkor még pont odaérek lolitalira. Már öszeállítottam a szettemet, majd holnap bejövünk a Ferivel és felkapjuk. Aztán majd reggel szépen abban megyek, nem érdekel, hogyan néznek a munkatársak. XD Majd megszokják. Vagy én szökök meg. :D

Szegény Feri is azért jön haza, hogy láthasson, erre tessék, alig fog látni és én is őt. T_T Dehát ilyen a munkás ember élete. T_T

Ja, amúgy említettem már, hogy holnap végre találkozom a Ferivel? :D Ez legalább feldob. S most megyek aludni, amúgy rosszul alszom, folyton felébredek. Nem baj, majd megszokom, vagy megszököm. :D

2010. október 25., hétfő

A másságot senki nem tolerálja. Még a pandák sem. T_T

Most mondták a TV-ben, hogy régebben visszaengedtek egy pandát a szabadba, és a vadon élő társai agyon verték, mert fogságban született. T.T Ez olyan szomorú, én azt hittem, hogy a pandák cukik és nem bántják egymást. De ezek szerint mégis. T.T

A jó hír, hogy van munkám, a rossz hír, hogy csak december 18.-ig. :D Egy nagyon jó, bonbon készítő műhelyben vagyok, ahol cukibbnál cukibb bonbonokat készítünk. ^^ Ráadásul finomak is. :3 Most amolyan próbaidőn vagyok, de reménykedem benne, hogy később is maradhatok. Vagy ha nem, az sem baj, így legalább láttam ilyet is. ^^ Mindig is kíváncsi voltam hogyan készítik a bonbonokat, most meg részt is vehetek a készítésükben. ^^ Egészen örülök. Bár már elfelejtettem, hogy mennyire jó is az, ha munka után minden egyes tagja sajog az embernek. XD Ráadásul a héten mindennap megyek, nahát, hajrá nekem. :D Talán túlélem, vagy nem. :D

A Feri jön haza hétvégén, de nem leszek vele, mert dolgozok. T.T Ráadásul lolitali is lesz, na most jön a kérdés, hogyan egyeztessük össze a karriert, a Szerelmet, meg a barátnőket. :D Az élet nagy kérdései. XD

2010. október 24., vasárnap

„A nap 24 órájában. Bármikor, bárhol. Egy cupcake….az maga a mennyország.”

Úúúúgy izgulok a holnap miatt. T_T Tudom, hogy nem kellene, mert hát már megszoktam, hogy a legtöbb helyről elutasítanak. :D De akkor is izgulok, hogy mit fogok én ott csinálni, meg, hogy hajnalok hajnalán egyáltalán hogyan jutok oda. :D Eleget csalódtam már ebben a cukrászosdiban, annyira elegem van már. T_T Én csak egy munkahelyet szeretnék, ahol megkapom a kis pénzemet, amivel el lehetek a saját kis világomban és ennyi. :D Ez olyan nagy kérés... Ebben a világban már igen. :D

Ma is taliztunk Sakurával, voltunk az Árkádban s bár nem akartam pénzt költeni, de megígértem a Ferinek, hogy feltöltöm a telefonját, mert lemerült. Ezért vittem egy öt ezrest, felváltottam és sajnos elkövettem azt a hibát, hogy bementem Sakurával a SIX-be. :D Találtam is gyorsan magamnak egy sütis karkötőt. De annyira cuki, tökéletesen passzol a Secret Cake Factory-hoz, muszáj volt megvennem. :D Már fennt van Pupén, de azért ide is szúrok be róla képet. ^^ Annyira cuki! *_*

Ma amúgy nem történik semmi. Egy csomó dolgot elterveztem, de valójában tiszta depressziós állapotban vagyok a holnapi nap miatt, meg a Feri is Hiányzik. T_T Úgyhogy most csak úgy üldögélek itt és a semmiről írogatok. :D Kobato-t kellene nézni, lehet, hogy nézek is. :D Olyan éhes vagyok, akarok egy kis sült húsit, meg egy kis sült sajtot... Júúúj, de ennék egy kis rántott sajtot, lehet, hogy rántok ki magamnak. XD Ma percenként meg akarok mindent sütni, az előbb az jött rám, hogy cupcake-t sütök, de aztán lemondtam róla, mert nincs itthon pillecukor és én pillecukros cupcake-t akartam sütni. Amúgy van itt egy jó kis cikk a cupcake-ről. Cupcake... *_* Rántott sajt... *_* Valdor szívecske.... *_* Éheeees vaaaagyoook. T_T Nem nyavalyogni kellene, hanem elmenni és csinálni valamit, de van itt valaki, addig meg nem akarok sütni, menjen mááár eeeeel. XD

2010. október 23., szombat

Ákos - A fénybe nézz

Mooost tudtam meg, hogy Ákosnak új lemeze van. Jesszus... Én erről miért nem tudtaaaam? T_T

Ákos - Játsszuk el

Az egyik nagy kedvencem Ákostól *_*

I've got to go my own way- Gabriella and Troy (HSM2)

Muzikalitás :D



Ma voltam Sakuránál, végre megkóstolhattam a mandulás kívánság pizzát, amire feta sajtot, mozarellát, ananászt és sonkát kértünk. :D Fincsi volt, ketten megettünk egy 32 cm-es pizzát, máskor eggyel nagyobbat akaaaaroook. :D De nem, nem zabálhatok ennyit, csesszüs. :D Szóval jó volt, megnéztük a Lány a vízbent, megint, én már negyedszerre nézem. :D Annyira tetszik, úgy örülök, hogy a Feri megvette nekem. *_* Köszi Kicsim~

Aztán most meghallgattam Mercy blogján a Tarzan (Idegen érzés) című számát nem tudom hány féle nyelven és arra jutottam, hogy még mindig magyarul (Ákos előadásában) a legjobb, no meg persze japánul. A japán Walt Disney számok fenomenálisak. :D Főleg az Oroszlánkirályból az a szám, amikor Zordon énekel, azt be is rakom most ide. :D Ha megtalálom. :D Plusz még be rakom az Aladinból a kedvencemet szintén japánul. :D Most meg az X faktort nézem, tisztára muzikális vagyok ma. :D

Ja, meg rákattantam a vaterára. ^^ Kerestem is magamnak egy fekete loliable blúzt és aki keres az talál. :D Csak nem tudom, hogy pontosan milyen méret, szóval inkább megkérdeztem. :D

Azt hiszem eszek egy kis karamellát.... És befekszem az ágyba, mert megint fáj a fejem. T_T

2010. október 21., csütörtök

Hűűű... :D

Amúgy nem érzem magam ma sem jól. T_T Nem tudom, hogy az időjárás teszi, vagy csak az általánosan ratyi közérzetem, de még mindig fáj a fejem ééss.... T_T Nyüff... Igen, már megint hisztizek, pedig nem szabadna. XD

Hát fogjuk rá, hogy a mai nap is eredményesnek mondható. Reggel fogtam magam és minden lelkierőmet latba vetve betámolyogtam a Zserbóba. Végül is rendik voltak, kaptam egy nevet meg egy címet, szóval hétfőn ismételten próbanapra megyek. ^^ Drukkoljatok, hogy sikerüljön. XD Ma írtak a yukatával kapcsolatban, azért is drukkoljatok, hogy sikerüljön. :D S jobb helyre kerüljön szegénykém, mert nálam senki sem hordja és biztosan szomorú. T_T

Utána találkoztunk Anyuval és bementünk az Allee-ba enni, meg nézelődni. Végre megkóstoltam a KFC-től a Grandier-t, vagy mit. :D Oké, nem volt olyan hatalmas, mint a képen viszont nagyon finom volt, barbecue szósszal, imádom a barbecue szószt. Csípős is volt egy kicsit, szóval tökéletesen megfelelt. :D Anyu sárgaborsó főzeléket evett (fúúúj :D), meg csirkecombot. XD Voltunk a Humanic-ban is, télire cipőt néztünk nekem, találtunk is egy nagyon cukit, de nem volt már nálunk annyi pénz, ezért ma estig félretetettük, majd nem sokára indulok vissza érte. 

Tegnap meg tegnap előtt rengeteget ettem, ezért ma visszafogom magamat evés terén (már amennyire tudom :D), éjszaka fájt is a gyomrom és hányingerem is volt. T_T A sok zabálás átka. :D Különben elgondolkodtam, hogy ugyan a rengeteg munka mellett én már nem fogok aerobikra járni, mármint hazaesek holt fáradtan és utána még menjek el aerobikra? :D Pedig kellene... T_T

Na, most megyek, mert megint csak felesleges baromságokról írogatok itten. :D Majd este feltöltöm pupéra a cipellőmet. *_*

2010. október 20., szerda

Fujimoto *_*


Őőőőő egy aaaaakkkooooraaaa bishi. *_* Annyira szeretem. *_* (Megjegyzés: már réges régen ki kellett volna nőnie abból a korszakból, amikor is animés bishikre csorgatja a nyálát.)

"Ne aggódj, a csirke bármikor megmenti Neked Gotham City-t!"

Miért van az, hogy sosem jutok el oda, ahova szeretnék? :D Na mindegy.

Ma jön a Rózsika, különben pedig rosszul érzem magam, a gyomrom kavarog, hányingerem van és fáj a fejem. :S Úgyhogy túlzottan nem tesz nekem jót ez az állandó vendégeskedés. De azért erős leszek és elkészítem azt a pizzát. 

Tegnap már annyira ki voltam idegileg készülve, hogy muszáj volt elmennem egy kis vásárlókörútra. Elöszőr úgy voltam vele, hogy csak a hobbi boltokban nézek körül, hátha találok valamit, de aztán eszembe jutott Cchan a NBC-s fülvédőjével és a nyugati felé vettem az irányt. Miután körbe jártam a kinnti üzleteket, de nem találtam sehol álmaim tárgyát, ezért írtam Cchannak egy SMS-t, mire kiderült, hogy nem is a nyugatiban vette, hanem a blahán. :D Igen, én is jó vagyok. :D Ezért beugrottam az újságoshoz és megvettem a Glamour aktuális számát. Úgy volt, hogy csak ezt és a fülvédőt veszem meg, mert a pénzügyi helyzetem továbbra is pocsék. De a blaha felé menet megláttam a Princess Ai új sorozatának 2. kötetét 600 Ft-ért! Nem hagyhattam ott. Így aztán vele is gazdagabb lettem. A blahán még pént találtam egy NBC-s fülvédőt, úgyhogy maximálisan elégedett voltam magammal. :D

Este befeküdtem a kádba jó forró vízbe és elkezdtem olvasgatni a Glamour-t, volt benne egy cikk a használt ruha boltokról és a vintage darabokról és azt hiszem szeretem a vintage darabokat, nagyon tetszenek. Találtam is egy boltot, ahol még akár lolikhoz méltó kiegészítőket is találhatunk, ez a Lovebug Vintage. Nagyon tetszik, úgyhogy azt hiszem gyakran fogom nézegetni. :D A másik ilyen az Ómama Antik. Bár ezutóbbi a méregdrága kategóriába tartozik, mondjuk az előző sem adja olcsón a cuccokat. :D

Amúgy a Glamour-ban volt egy cikk a Spinning-ről is és megint eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik nekem az aerobik. :D Ha dolgozni fogok, akkor tutira az lesz az első dolgom, hogy újra beiratkozok, és talán kipróbálom a spinninget is. :D

Amúgy gondolkodok, hogy készítek egy lolihonlapot, ahova fepakolom az eladó cuccaimat is. :D Lehet, hogy jobban járnék vele, mint így blogba kirakosgatni őket. Régen legalábbis szerettem honlapokat csinálni. 

2010. október 19., kedd

Ma :3



A mai napon jön a Keresztmamám és én készítettem neki az ebédet. :3 A húsit is, a rizst is, és a sütit is. ^^ Az első teljes két fogásos menüm. :D Tudom, ciki, hogy ezt 22 éves koromra értem el, de én a későn érők közé tartozom. :D Mindenesetre azt hiszem meg vagyok elégedve a végeredménnyel. :3 

Ennek örömére ma végre felöltöttem a karamimat (Anyunál ugyebár a jól bevált "csak kölcsönben van" szöveget alkalmaztam xD), és egész nap ebben a szépségben leszek. Itthon legalábbis. Aztán délután még a nyuszikajáért is el kell ugranom mert fogyóban van. :D Szegény Dominó. Már szénája sincs, de ez van, csóróság felsőfokon. :D Sajnos bizonyos dolgok miatt a nyuszi mostanában eléggé hátra van sorolva. Azt hiszem ő is érzi, mert egyfolytában dobálja a tányérját és kajáért könyörög. :D Pedig tegnap este még répát is kapott. Bonsai-sama is jól van, legalábbis úgy nézem, hogy a hideg ellenére egészen szereti az új helyét. Bizonyíték erre, hogy még nem sárgult le az összes levele. :D

No, megyek és Pet Society-zem egy kicsit, amíg meg nem érkezik a "vendég". :D

2010. október 18., hétfő

Eladó cuccok ^^

Na, úgy döntöttem készítek egy hatalmas sales postot és mindent felpakolok ide, amit eladnék. ^^ Szóval innen lehet válogatni. :)

Ami fontos: a ruhákat Budapesten belül fel lehet próbálni, megnézni, hogy jók e. Vidékre postázok, de a postaköltséget a vevő állja. Budapesten belül személyes átvétel előre egyeztetett időpontban megoldható. Ha érdekel valami, akkor légyszí írj a harryo@mailbox.hu e-mail címre, de itt is hagyhatsz kommentet! Az árak után szintén e-mailen keresztül lehet érdeklődni. 

Ruhák:

Eredeti Baby, the Stars Shine Bright ruha, az eredeti neve Princess JSK, ahogy utána nézelődtem. Nagyon szép, gyönyörű csipkével, és hátul "szétnyílós". Méretét tekintve full húzott, szóval mindenkire rámegy, de sovány lányoknak is tökéletes. Meg kell próbálni. LEFOGLALVA!

Epres yukata a Body Line-ról, ez a szín már kifogyott. Nagyon cuki, sweet-wa loli kombináció. :) Méretei: Dress Length 87cm
Sleeve length 77cm
Bust 96cm
Corset
Waist 60-82cm
Width 12cm

Sweet lolita szoknya, egy külföldi leányzó varrta, nagyon szép, alább látható közelebbről a mintája. :) 80-100 cm-es derékbőségre ajánlom, de ha beljebb húzatjuk a gumit a derekán tökéletes vékonyabb lányokra is. ^^

Mangák:

Földfény: 500 Ft :D

Démonnapló 1: 500 Ft

Démonnapló 2: 1000 Ft

Pirontan: 500 Ft

Hellsing: 1000 Ft

Figurák:

Jupiter tündér fürdőruciban! Tökéletes és meglehetősen ritka. :) 2000 Ft-ra gondoltam!

Negima figusz, seprűvel, boszisapival, varázskönyvvel. 1500 Ft-ra gondoltam!

Gundam Seed figura, szép nagy (15 cm), no meg elég ritka is. 2500 Ft-ra gondoltam!

Ne kérdezzétek miből van, viszont nagyon szép. :) 2500 Ft!

Vassh figura, tökéletes állapotban, dobozával együtt! 3000 Ft!

Mai Otome figura, sajnos csak ő van meg, ritka figura! 3500 Ft!

Gundam Seed Ismail figura, gyönyörű, dobozában! 2500 Ft! ^^

Akit valamelyik érdekel írjon a harryo@mailbox.hu e-mail címre! ^^

Ezenkívül eladó még egy resin, ami tökéletes állapotban van, éppen csak ki lett bontva, azonban papírja nincs! Kép róla itt és itt

^______________^

2010. október 16., szombat

Már megint csak úgy írogatok XD

Megváltoztattam a blogkinézetemet. :D Mivel mostanában Kobato-t nézek és nagyon tetszik. ^^ Megtaláltam ezt a képet róla és úgy döntöttem, hogy ezzel csinálok egy fejlécet. ^^ Mindjárt megcsinálom az oldalsó részeket is. ^^ Felturbózom pár cuki dologgal, vagy ilyesmi. :D

Természetesen a nap 24 órájában facebookozok, hol Sliders-et nézünk, hol meg Smallville-t, de tegnap fennt maradtam és megnéztem a Vámpírnaplókat is. :D Daemon még mindig nagyon jól néz ki. :D Kár, hogy ezeket a részeket én már régen megnéztem. :D Na szóval kockulok a nap 24 órájában, holnap pedig lolitali, tök jó, jövőhéten úgy is vissza kell térnem a rideg valóságba, méghozzá, hogy még mindig munkanélküli vagyok. :D Addig is kihasználom az időmet. :D

Ma este kiderül a Mangafan 3. új mangája, bár eddig baromira nem az jött ki, amit vártam. :D A Darker than Black-et tutira nem veszem meg, a Shiro hime-t már egyszer olvastam a Manga.hu-n, az viszont tetszett, és csak egy kötetes, ráadásul CLAMP, úgyhogy tuti vétel. :D De most már igazán bejelenthetnének valami jóóó nagy címet. :D Bár tutira ez a 3. is meglepetés lesz. :D

Na, megyek vissza Kobato-t bambulni. ^^


2010. október 14., csütörtök

My Blueberry Nights - A távolság íze

"Olyan ez, mint ezek a sütik. Minden este végére a sajtos süti és az almás pite teljesen elfogy. A barackos, és a csokis süti is majdnem mind eltűnik. De mindig marad egy egész áfonyás pite érintetlenül. - Miért, mi a gond az áfonyás pitével? - Semmi gond nincs az áfonyás pitével. Egyszerűen csak másik sütit választanak az emberek. De, nem hibáztathatod az áfonyás sütit, csak mert senkinek nem kellett..."

Ez remekül definiálja az én helyzetemet. :D Amúgy tetszik ez a film, már rögtön az elején két hatalmas igazságot is találtam benne. :D 

Bad Day :S

Ma valamiért semmi sem jön össze. :S Flamingó szeletet akartam sütni, de vagy a recept volt rossz, vagy én voltam rossz passzban nem sikerült. T_T A tésztát is elrontottam, s a vajkrém is kiikrásodott. :S Tisztára, mint a gyakorlati vizsgámon. XD Akkor is minden összejött. Feri tanácsára mégiscsak összeraktam a tortát, most pihen, dehát ki tudja milyen lesz. :D Nem sikerült. T_T Na nem baj, majd legközelebb. :D

Azon is gondolkodom, hogy miben mehetnék a vasárnapi talira. Végül oda lyukadtam ki, hogy kölcsön cuccokból fogok öltözködni (LOL, mintha nem lenne amúgy is elég ruhám xD), úgyhogy kölcsönkértem Kishi virágos gyönyörű ruhácskáját, meg majd megkérdezem Shizukát, hogy nem e adja kölcsön a kutyusos fekete tatyóját. :D Oké, lássuk azért be, hogy annyi fekete cuccom sincs (csak a karami, de az meglepi karácsonyra :D), szóval teljesen jogos, ha kölcsönkérek. :D Azt a ruhát meg mindig is kölcsön szerettem volna kérni egyszer, mert kíváncsi vagyok, hogy hogy áll rajtam. :) A cipőm megvan, azt hiszem a magassarkú fekete cipőmben fogok menni. Bár fájni fog a lábam. XD Sebaj, majd viszek egy másik cipőt is, ha nagyon feltörné. :D Fekete meleg harisnya kipipálva. Kiegészítők kipipálva. ^^ Már csak arra kell várnom, hogy Kishi kölcsön adja a ruciját, remélem kölcsön adja. *_* Ja igen és ha nagyon rossz idő lenne, akkor felvehetem a fehér nyuszis (fekete masnival!) sálas sapis cuccomat, amit még lolikarácsonyra kaptam Rentől. *_* Tényleg mi lehet Rennel? :S

Úgy különösebben örülök a télnek, mármint hol van az még. :D A hidegebb időnek akarom mondani, mert így visszaszokhattam a teára és újra ihatok forró csokit a Gólemben, mert mint amit megkóstoltunk a Gólemben a legfinomabb a forró csoki. :D Most is éppen vérnarancsos forró teát szürcsölgetek, azaz szürcsölgetnék, ha nem égne le a nyelvem. :D Úgy döntöttem, hogy ezentúl fel fogom írni az észrevételeimet a sütijeimmel kapcsolatban, sütés közben ugyebár. (Első észrevétel: A szalalkáli büdös.) 

Fennt láthatóak az elmúlt nap szerzeményei. A lány a vízben le volt értékelve a tescoban, s mivel kedvenc filmem (bár csak egyszer láttam moziban, de akkor nagyon tetszett), ezért megkértem Skellit, hogy vegye meg nekem. ^^ Aztán kaptam még tőle Mondo-t. ^^ A német nyelvkönyvet Anyutól kaptam, és már tanulmányozom, de most nem fogok elkezdeni ma már németezni, mert ma semmi sem sikerül a süti tanulsága szerint. T_T

Na, el Kobato-t nézni vagy My Blueberry Nights-ot. :D

2010. október 12., kedd

Mindenféle :D

Szóval Skelli pénteken felhívott, hogy itthon van. *_* Ezért a falevelek összeszedése és ebéd után elindultam hozzá, azóta itt kockulok. :D Többnyire, mást nem igen csinálunk, csak kockulunk, eszünk, stb. :D Közben pedig elkezdtük nézni a Sliders-t újra, a Smallville (így írják? :S) pedig most jön. :D 

A DS-met is elhoztam, s találtam egy progit, amin megy az Alice in Wonderland, így most azzal szenvedek. Szó szerint szenvedek, ugyanis a ládákat nem tudom megszerezni. :D S harcolni is elég nehéz, de több, mint valószínű, hogy csak én vagyok a béna. :D

Ma hazaugrok s otthon alszok, mert holnap megyek arra a pályakezdő regisztrációra, amire már többen is azt mondták, hogy tulajdonképpen semmi értelme, de mindegy. Anyu ragaszkodik hozzá. Jövőhéten pedig újra elkezdek munkát keresni, mivel nagyon úgy nézem, hogy a cukrászdából már nem fognak visszahívni. :S Pedig megígérték, hogy hívnak akkor is ha nem sikerült, de ezek a munkaadók olyan izék. :S Bárcsak felvennének valahova. T_T S bárcsak eltudnám adni azt a két ruhámat... T_T Na jó, nem nyarvogok, úgy is tök felesleges. XD

Talán eladom a szöszi kiscsajos resinemet, mert azt nagyon úgy néz ki, hogy úgy sem fogom befejezni. :S S amúgy sem hiszem, hogy nekem való ez a resinezés, ha egyszer mégis rám jönne, hogy figurafesthetnékem van, akkor majd ha több pénzem lesz rendelek még. :D

Na, igen, közben vasárnap voltam Sakura szülinapi buliján is, jó volt bárcsak hárman voltunk azért jól elvoltunk. :D Részletesebb beszámoló a másik blogomon. :D Most pedig megyek és talizom Liani-val meg Kishi-vel. :)

További szép napot mindenkinek! ^^

2010. október 8., péntek

Princess Tutu *_*

Wááá, imádom a szemeit! *_* S én festettem őket! *büszke*

Na hát itt tartok. Még nem tökéletes, de legalább már áll. :D Még át kell festeni azokat a részeket, ahol szegénykém ragasztós lett, és strasszokat kell rakni a talpazatra, még meg kell fűzni a kezecskéjére a gyöngysort, a nyakába meg valami piros cucc kell. :D A szárnyacskáit is fel kellene ragasztani, de azt még nem tudom hogyan. XD A haja teteje ugyanez a kategória. :D

Tegnap és mai napi teendők :D

A zöldteás süti - egész finom volt. :D

Az új étlap. :D

A tegnapi napom enyhén szólva rémes volt, legalábbis az első fele. Elmentem a próbanapra a cukrászdába, de nem tudok tortát vágni. T_T S különben is úgy érzem, hogy nagyon kezdő vagyok még hozzá. Így aztán nem tudom... Hogy felvettek e. Persze azt mondták, hogy értesítenek a jövőhéten, de ez biztosan azt jelenti, hogy találnak nálam jobbat is. T_T Elvégre 20.-a óta keresgélnek. Természetesen islert, kókuszgolyót meg ilyen apróságokat tudok készíteni, de lehet, hogy ez nem elég. :S Különben is heti hat napot kellene dolgozni és napi 10 órát és azért ez durva. Hogy én miért cukrásznak mentem azon máig is sokat gondolkodok. No meg azon, hogy vajon a fentieknek mik a szándékai velem. Mert lássuk be, hogy akkora tehetségem nincsen semmihez. :S Szóval nem tudom mi lesz velem. Kíváncsian várom, hova fogok jutni. XD

Négy órakor kiléptem a cukrászádból és elindultam nagy búskomoroan az Oktogon felé. Ahol találkoztam Liani-val. Útközben már megint megcsodáltam a Lukács cukrászda gyönyörűséges kirakatát. Ilyen nagy helyen szerettem volna mindig is dolgozni. Valami igazán híres helyen. De ez még várat magára. :D Úgy döntöttünk, hogy a SugarShop-ba megyünk végül, miután Kishi nem tudott jönni, mert beteg. T_T De a SugarShop engem mindig felvidít, így aztán afelé vettük az irányt. Elöszőr körbenéztünk a rengeteg cuki dolog között, aztán a sütiket bambultuk egy jó negyed órán keresztül. :D

Majd felmentünk és kaptunk étlapot, amiből sikerült kiválasztanom a két cuccot, ami nincs. :D Nevezetesen egy színes eklerfánkot szerettem volna, illetve egy Sakura nevezetű pohárkrémet. De végül is a zöldteás sütemény mellett kötöttem ki. Meg kértem egy üveg Almdudlert. :D Az Almdudler tényleg nagyon finom. (L) Úgyhogy meg is kérem majd a Ferit, hogy hazafele vegyen nekem néhány üveggel. :D 

Szegény pincérsrác többször is odajött, hogy választottunk e már, de persze nem sikerült, mivel túlságosan elvoltunk merülve az étlap kínálatában. XD Annyira vicces a pincérfiúkon az a ruha, olyan enyhén szólva "buzis". :D Mindig röhögőgörcsöt kapok ha rájuk nézek. XD Ez a srác is kifejezetten olyan volt, mintha valami nem stimmelne vele. :D Folyton mosolygott erre én meg is jegyeztem Liani-nak, hogy: "Most meg miért mosolyog? Inkább nézzen hülyén." XD Meg olyat is elvetettem, hogy: "Mégis mitől ragyog? Olyan jó itt a fizetés?" :D Egyszer valószínűleg valamelyik intésemet intésnek nézhette és oda állt tiszta szolgálatkészen, hogy mit szeretnék. Én meg totál zavarba jöttem és elkezdtem integetni, hogy nem, én nem integettem. XD Szóval vicces volt. Lia még a nevét is le leste a névtábláról, Norbert-nek hívják, úgyhogy lehet, hogy mind a ketten írunk neki egy sztorit. :D Minden pincért ki kellene tüntetni a bizalmunkkal. :D Bár nem hiszem, hogy ők ennek ennyire örülnének. XD

Aztán nagy problémásan fizettünk, még megmutattam Liani-nak a mosdót. XD Majd lementünk és újra körbenéztünk, amikor meg akadt a szemem a fennt látható LOVE nyuszin. :D Naná, hogy meg kellett vennem még akkor is ha pénzügyi helyzetem nem éppen túl rózsás. :D Szóval most ott tapadózik az ablaküvegemen és még nem esett le. *lekopog* Éljen! :D

Mára a nagyszabású terveim: összeszedem a faleveleket. :D Kifúratom Apuval végre a Tutu lábát, meg a tartóját, hogy végre normálisan össze legyen rakva és berakhassam a vitrinbe és megnézhessem mit kellene még vele csinálnom. :D Aztán olvasom a Vázlatokat, amit Liani adott kölcsön. Köszi! (L) Aztááán megnézem végre a Vámpír, a vérfarkas és a szellem első évadjának utolsó epizódját, mert tök izgi. Lehet, hogy még a nyulat is kitakarítom. :D Meg rendbe hozom az ablakpárkányt. :D Ööö... Más dolgom azt hiszem ma nincs. :D

2010. október 6., szerda

Sűrű nap :D

Ma nagyon nagyon sűrű napom volt. :D Reggel fél hétkor felkeltem, elkészültem, elindultam az állásinterjúra. Úgy néz ki, hogy legalább hajlandóak velem szóba állni, mert másnapra behívtak egy próbanapra, szóval holnap ott leszek. ^^ Mármint 10-től délután 4-ig. Azt még nem tudom, hogy akkor Kishi-vel illetve Liani-val talizom e, mert még egyikük sem írt mailt. :S De remélem igen! ^^

Ezután hazajöttem, mert ez ugye reggel volt és még volt egy csomó időm. Így hát ettem melegszendvicset (mostanában mexikói krémmel eszem :D), netezgettem, írogattam, aztán elindultam Gigi-hez, hogy felpróbáljam a karamit. *_* Kissé megkavarodtam, mert egy olyan utcában lakik, ahol egybe van a páros és páratlan szám, ezért nem tudtam, hogy akkor most mi van és a másik oldalon miért nincsen semmi. XD De aztán csak megtaláltam és felcsöngettem. Amikor beléptem a lakásba egyből Tomit pillantottam meg, aki csak úgy nem tudom mit csinált. XD De rettentően cuki volt. *_* Még műköhögést is kaptam, ami Gigi szerint a tetszés jele. :) Nézegette a táskámon lévő kitűzőket, meg a repülő malacos gyűrűmet is megtapogatta. Nagyon aranyos. ^^ 

A ruha pedig tökéletes! *_* Hála Gigi-nek hozzájutottam életem első fekete ruhájához. :) Azaz még nem teljesen, de már félig az enyém. ^^ Elvileg úgy tervezem, hogy majd csak karácsonyra teszem magamnak be a fa alá. :D De nehéz lesz kibírni, hogy addig ne vegyem fel. XD A karami nagyon szééép, gyönyörű csipkékkel, az elején fűzővel és és... hát egyszerűen csodálatos. S annyira kis egyszerű és könnyű, laza és nem is szorít sehol ami a legjobb benne. :D Szeretem a többi ruhámat is, de kicsit zavar, hogy mindig meglátszik a helyük, amikor leveszem őket, bár tudom, hogy nem a ruha hibája, én vagyok tökéletlen. :D Lehetséges, hogy Gigi jóvoltából a fa alá még bekerül az álomprintem is, a Secret Cake Factory. Nagyon szeretném, mert egyszerűen oda vagyok azért a ruháért, annyira szép. *_* Remélem sikerül. T_T

Aztán találkoztam Démonnal, és szegény már tökre kikészült tőlem, mert egyfolytában a Babáról beszéltem neki. XD Na meg a ruhákról és hát izé... Ez nem fiús téma? :D De aztán hagytam, hogy ő is beszéljen erről-arról (például a Nobless című mangáról), sétálgattunk, meg üldögéltünk, aztán pedig bevásároltam és hazajöttem. Most itt ülök és ezt írom és hajat kellene holnapra mosnom, de ebből már csak egy szimpla zuhanyozás lesz. XD Drukkoljatok holnap, remélem megkapom az állást. *_* Olyan jó lenne. *-*

2010. október 5., kedd

Én Kaname-nek szurkolok... :D

Ma érdekes módon egész nap itthon voltam. Ritkán van olyan, hogy nem rohangálok össze-vissza, mint pók a falon, mert alapjáraton utálok itthon ülni. De egy kicsit fáj a fejem. Tegnap a fülem kezdett el fájni, de mára már nem tudom eldönteni, hogy most akkor a szemem fáj e, a fogam, vagy csak szimplán a fejem. :S Meg amúgy is esik az eső, ilyen időben nem érdemes bárhova is menni. Pedig el akartam menni Enjunak csirkét venni. Meg úgy általában a kedvenc kínai boltomban is szerettem volna benézni. Meg a turkálókba. De tulajdonképpen jobb is, hogy itthon vagyok, mert így legalább nem költöm a pénzt. :D Amúgy is gyűjtenem kell a karácsonyi ajándékomra, a fekete Baby karamira, amit valószínűleg Gigi elad nekem. *_* Holnap megyek felpróbálni. Érdekes, de mostanában fekete ruhákat szeretnék. Lehetséges, hogy ezentúl én is bittersweet irányvonalon fogok mozogni. :D Lehet, hogy öregszem... :D

Meg hát várom a fizetésemet, mint az öreg nyugdíjas mamák. :D De csak nem akar jönni és nem is válaszolnak az e-mailemre, pedig a kártyámon -94 forint van. :D Létezik ilyesmi? XD Szóval a diákmunkások ismételten izék, mert nem küldik a pénzt. Állítólag megint a cég nem akar fizetni, de egyszerűen nem hiszem el, hogy egyik cég sem akar fizetni. (Bár több, mint valószínű.) De akkor legalább dobnának egy e-mailt, hogy még most sem tudják kiküldeni a pénzt. De még annyi sem. Többet ezeknek sem dolgozok.

Tegnap ismételten voltam állásinterjún, de megint semmi. A csávesz nagyon rendes volt, de egy maszek cukrászdába keresett embert, ahol mindent egyedül kellene csinálni, az pedig egy kezdőnek... Csak azt nem értem, hogy ezt miért nem tudta telefonon közölni. Na mindegy, végül is ráérek sétálgatni. Holnap reggel is megyek egyre. Drukkoljatok. Az elvileg egy termelő szóval talán sikerülne... Nagyon reménykedem.

Most pedig Vampire Knight-ot nézek. Már az ötödik résznél tartok, eddig tetszik. Akkor gondolkodtam el, hogy mégis megnézem, amikor megláttam, hogy csak 2X13 részes, végül is annyi még belefér. :D

Be kellene fejeznem a Vámpír, a vérfarkas és a szellem első évadját is... Nem mintha annyi dolgom lenne. XD

2010. október 3., vasárnap

Karácsonyi és névnapi ajándéklista :3 - avagy mit szeretne Ichi :D

Bree Tanner rövid második élete - Stephenie Meyer ismét :D - névnapomra :P

Princess Peach plüss *_*

Pokémon HeartGold játék DS-re :3

Az ajándéklistákat amúgy általában Szerelmemnek rakom fel, hogy pontosan tudja miket szeretnék kapni. XD Meg amúgy is ha leírom legalább én sem változtatgatom a véleményemet percenként. :D

Ja, s amiről nincsen képem, de németországban lehet kapni az egy Pokémonos naptár. :D Nem érdekel, hogy a Pokémon már rég lerágott csont én pedig már nem 12 éves vagyok, hanem 22 én még mindig szeretem. :D

Bár lehet, hogy ez az egész meghiúsul, és egy Wii-t veszünk közösen magunknak karácsonyra. :D Akkor meg már Pokémon Battle Revolution jár hozzá. :D

2010. 10. 02. MondoCon :D

Képeket majd később teszek, mert most nem tudom felrakni a gépre őket. ^^

Nagyon jó volt szerintem ez a con, a Hungexpo sokkal jobb minden szempontból, mert tágasabb és jobban meglehet mindent közelíteni (egyedül a sushisnál voltak nagyon sokan), szóval nekem egyre jobban tetszik a Hungexpo. :D

Reggel kilenckor akartunk indulni, de aztán fél tíz lett belőle, jól meg is várattuk szegény Enjut. T.T De aztán csak oda értünk és felkaptuk, majd a kocsival elrobogtunk a Hungexpohoz. :D Kicsit várnunk kellett, mert jegyek nem voltak, szegény Skellinek meg még vennünk kellett. :D Így aztán fagyoskodtunk egy kicsit, közben találkoztam Mikuval, Yakaii-val, Elyon-nal, meg Norkával is, aki ott szokott jegyeket árulni. Úgy volt, hogy ki megyek hozzá beszélgetni, csak annyira el voltam foglalva minden félével (meg olyan gyorsan ment az idő), hogy végül elfelejtettem. T.T Loliban voltam, a kekszes szoknyámat vettem fel a fehér blúzommal (mondjuk az ujjait elfelejtettem felcsatolni, így rövid ujjú blúzban voltam xD), kekszes nyaklánccal, kekszes gyűrűvel, fehér harisnyában és a fehér lolicipőmben. *_* De este itthon csináltam róla képet, szóval majd azt is felrakom. :D Szóval végül is bejutottunk, majd elkezdtük keresgélni a sütisütőversenyt, ahol leadhattam a sütimet (ezt fél tizenkettő tájékára meg is találtam xD), sajnos nevezést nem értem el, de majd legközelebb. :D Csak azért is addig fogok próbálkozni, amíg nem sikerül. :D

Szóval sétálgattunk, nézelődtünk, megnéztük az árulós pultokat, Skelli végignézett mindent, megnézte a WoW-os figurákat, de végül is csak egy Warcraft mangát vett. :P Én is mindent végignéztem, volt egy lány egy pulttal, aki eszméletlen édes dolgokat rajzolt és készített és lehet pólót kapni, meg matricákat és füzeteket, tatyókat (Kishi is tőlük vette, mint kiderült), szóval azt majd még jobban meglesem, mert most elfogyott a cucc, amit szerettem volna, mire visszamentem érte. :D Szóval végül is csak egy Esti tagozat mangával lettem gazdagabb, amit nem sokára el is olvasok, nekem tetszik. :D Meg természetesen átvettem a Chikoritámat, meg a Holy Sugar ékszereimet. S a HSF-től kaptam utólagos szülinapi ajándék gyanánt egy repülő malacot. *_* Annyira édes, és úgy örültem neki, hogy gondoltak rám. *_* Most már azon gondolkodom, hogy egy plüssöt is készítek. :D A nyuszi is irtó cuki, meg a pici kockacukor is. *_* A Chikorita meg igazi Chikorita. :D Nagyon édes.

Közben megnéztük a Cosplay Craftmanship versenyt, ahol versenyzett a Viktoriánus Tea Klub is. :) Remélem értek el helyezést, mert abban a kategóriában szerintem ők voltak a legjobbak, tényleg meg lehet bundázva az egész, ha nem ők nyerik. Hát mert az az Erololita, meg az a másik... Ööö... Inkább ne is beszéljünk róluk. XD Viszont az anime részlegben voltak jók, például csoportosban ott volt a Pokémonos, ami nekem nagyon tetszett. :D Meg játékokból is öltöztek be és azok a cosplayek nagyon ütősek voltak. S volt Princess Tutu is... *_* De ő nem versenyzett. Kár, mert nagyon szépen meg volt csinálva. Le is fotóztam. :) De remélem találok róla jobb képet is. Aztán még benéztünk a kockasarokba, Skelli kapott ingyen gamestart, meg játszott egy húsz percet Aion-nal, de nem tetszett neki. :D Ja, meg kitöltöttünk ilyen sorsolásos izét, ahol PS3-at lehetett nyerni. Azért nem lenne rossz... :D Végül benéztünk a beszélgetésre Kokia-val, Kokia tök cuki. Aztán visszakértem a dobozomat, helyezést nem értem el, koncerten végül is nem maradtunk, így elindultunk hazafelé. Este Xfaktort néztünk, kockultunk, én olvastam és tíz órakor menetrendszerűen bealudtam. :D

Ja, s arról még nem írtam, hogy ettünk sushit is. A Takebayashi (?) étterem volt kinnt, és kértünk egy Kedvenc maki szettet (amiben volt 12 darab, mindenféle válogatás), és egy 6 darabos makit, lazacosat. Szerintem fincsi volt. Skelli a tojásosból nekem nem adott, így már sosem fogom megtudni, hogy milyen az a tojásos. XD Aztán én a wasabit csak úgy önmagában ettem, kicsit erős volt. XD Taliztunk Takiékkal is, meg Benyóval és Ani-channel, aki közölte velünk, hogy még mindig van meet. :D Aztán már kissé fáradtan kifelé menet összefutottunk Liani-kal is, akik nagyon szépek voltak loli-kodona párosként. :3 Megint dinka voltam, mert kiejtettem a sütis dobozt a kezemből, amivel meg akartam kínálni őket. ^^" Bocsi, mostanában nem vagyok a toppon. ^^"

Szóval ez is egy nagyon jó nap volt és annak külön örültem, hogy Skelli eljött velem. :3 Daisuki~ ^^ Ma meg megint megy vissza németországba és két hétig ismét nem látom. T___T

2010. szeptember 30., csütörtök

Apró örömök az életben :D



Na, itt vannak az engem érdeklő újdonságok conról. :D Fontossági sorrendben. Bár az Alice valószínűleg drága lesz, mivel színes, legalább az Esti tagozatot meg a Lovely Complex-et megvehetem. :D Már igen, ha lenne miből. XD Sajnos se a ruháimat, sem a mangáimat, figuráimat nem tudom eladni. T_T Jó lenne, ha valaki segítene ismételten odaföntről. :D A múltkor is pénz kellett con jegyre és eltudtam adni a Death Note-ot. :D Ez is azt mutatja, hogy ha sokat nyafogsz, akkor előbb utóbb történik valami. :D

Persze Svetlana mangáját mindenképpen beszerzem. A Dramacon nálam az első számú kedvenc helyen áll, imádom a rajzstílusát és a sztoriját is. *_* S végre kiadták a második mangáját itthon is, júúúj, úgy örülök neki. *_*

2010. szeptember 29., szerda

Netes keresgélések :3


Naaa, az elmúlt napokban rengeteget keresgéltem a neten, van amit csak úgy megtaláltam, van amit meg tudatosan, naaa, de tök jó dolgokra bukkantam kár, hogy pénzem nincsen rájuk. :D Például tüzetesebben áttanulmányoztam azt a fényképet az őzikés cuccokról, amit németben találtam és arra jutottam, hogy a márka neve Rebella. Meg is találtam a német honlapját és innen már oda lyukadtam ki, hogy magyarországon, a Mom Parkban van is egy bolt, ahol lehet ilyen cuccokat kapni. *_* A német honlap itt található, a magyar pedig ez. Nagyon cuki cuccok, bár lássuk be azért a HSF sokkal szebbeket készít. :P Maradok inkább azoknál. :D

Aztán találtam két új blogot és az egyik elvezetett egy cosplayes oldalhoz, ahol megtaláltam a fennt látható Shugo Chara cosplayeket, s waiii, annyira cuki mind a kettő. :D De talán inkább a kéket vállalnám be. :D Meg van rózsaszín ruhás is, de az annyira nem... Mindenesetre őt egyszer szívesen cosplayelném. :) Erről jut eszembe, hogy a Shugo Chara-t is meg kellene néznem, lehet, hogy folytatom is ennek örömére. :D

A másik bolt japán/kínai ruhákat, cipőket meg mindenfélét árul, ott is vannak cuki cuccok, de nem kiemelkedő. Még böngészgetek, hátha találok ezt azt. :D

Júúúj, s megjött a csomag. *_* Azaz, hogy még nincs nálam, nem sokára megyek érte és hozom haza, csak közölni akartam a jó hírt. :D Mindjárt írok is Liani-nak, hogy holnap akkor mikor talizunk. ^^

Ma voltunk Anyuval moziba (megtartottuk a havi egy gyereknapunkat), megnéztük Az utolsó léghajlítót és nekem nagyon tetszett. *_* Yue-t annyira sajnáltam a végén, s az a srááác, nekem keeeeell, ki játssza? Na perszeee, hogy Jasper az Alkonyatból... Tudtam, hogy láttam már valahol. :D Ebben a filmben sokkal cukibb volt. :D A herceget pedig a Gettómilliomos-os srác játszotta, ő is nagyon jó volt. :D Tehetséges. Bár a filmet 3D-ben néztük meg semmi 3D-s nem volt benne, ezért ez tiszta rablás. T_T De láttuk a Sammy bemutatóját, ami teknősös és igazán 3D-s és az tök cuki. *_* Valahogy a rajzfilmekben jobban kijön a 3D-s hatás... :S Aztán ettünk fini gyrost és hazaérvén kaptam fügét. Weee, tök jó nap volt, imádom a fügét. :D