Oldalak

2012. december 9., vasárnap

Strapás hétvége

A hétvégém elég zűrös volt. :D Bár a beosztásom úgy alakult, ahogy szerettem volna, de ettől még elég húzos volt. A Gergő már két hete csak a Bushidoról beszélt, amit ki vittek Gamesdayre. :)

Pénteken szabadnapos voltam, délelőtt pihentünk meg számítógépeztünk, kitaláltuk, hogy januártól hetente egyszer úszni fogunk járni, aztán fél négykor elindultunk a moziba. Már hét elején megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk Liáékkal és megnézzük a Felhőatlaszt. Én másodszor láttam, nekem még mindig nagyon tetszik, bár kicsit megviselt, és sírtam is utána, mert elég kiakasztó heten voltam túl. Nem számít, munkaügyekről ide nem írok. Minden bajom volt, meg akart jönni, de nem jött meg, és már nagyon ideges voltam miatta. Szóval sírtam, mert a Gergő itthon aludt, én meg otthon és mostanában elég nehezen viselem, ha külön alszunk, mert félek egyedül. Az éjszakám nem volt túl jó meglepő módon. Konkrétan úgy zajlott, hogy fél óránként felébredtem, konstatáltam, hogy még van időm aludni, visszaaludtam, álmodtam valami baromságot, aztán megint elaludtam. Reggelre az jött ki, hogy aludtam összesen négy órát, mivel éjfélkor feküdtem le és ötkor kellett kelnem.

Szombaton nyitásra mentem és rengetegen voltak, de most már karácsonyig ez lesz. -.- Délután háromkor végeztem, hazamentem, megfürödtem, mert nagyon piszkosnak éreztem magamat. Hajat is mostam, aztán felöltöztem a szép fekete ruhámba, mert hivatalosak voltunk egy hangkoncertre a MÜPA-ba. Én úgy emlékeztem, hogy fél hétre kell ott lenni, ehhez képest fél nyolckor kezdődött a koncert, úgyhogy jól benéztem. :D Még jó, hogy a Gergő jött értem és bementünk előtte a Tescoba trollkodni. A MÜPA érdekes és nagyon ijesztő. Rengeteg lift van benne. :D El is tévedtünk. :D Közben megbeszéltük, hogy a kedvenc karakterünk a Felhőatlaszból Sonmi és a pasija természetesen. :D Fél nyolckor beültünk Beethoven kilencedik szimfonijájára, az örömódára, ami nagyon szép volt, láttam igazi primadonnát is, de percenként elszerettem volna aludni. Valahogy álmosan nem jó ilyesmikre járni. :D Már mindenféle képzelgésem volt, például a karmestert egy bábmesternek képzeltem el, aki rángatja a bábukat. :D Egész jó kis thrilleres képzelgéseim voltak közben. :D Aztán 11-re hazaértünk, én lefeküdtem aludni. Gergő festett négyig. :D Négykor bebújt hozzám, dünnyögött valamit, hogy hagyjam ezt a két órát legalább hagyjam aludni, aztán elaludtunk. :D Hatkor keltünk, tehát ma sem sikerült kipihennünk magunkat.


Összekészültünk, felvettem a karamit, aztán elindultunk, az örsön kajáltunk meg felszedtük Zolit, aztán elindultunk a Kodály Köröndre, mert ott találkoztunk Liáékkal. Nem találtunk elsőre oda, így volt egy kisebb pánikrohamunk, de aztán megtaláltuk. Bementünk, Bene kipakolta az asztalunkat, mi felraktuk a kendőnket a bordásfalra, aztán rohangáltunk, én kameráztam. Közben meg kivágdostuk a tokeneket, meg a kártyákat. Gergő-Bene-Noé játszottak, meg mutogatták a bushidot. Én Liával meg Zolival, meg Gergővel rohangáltam fel alá. Mindenki elég punnyadt volt, Lia be is aludt az egyik babzsák fotelen. Én még reggel letámadtam a Főnixcsarnok pultját és beszereztem a Malifauxos figurákat, amikre már olyan régóta vágytam. Megvan a Maci *_* Ezenkívül még beszereztem Rasputinát meg a seregét, a jégtrollokat, Sonnia alternatív változatát, Candy-t, meg a Gergőnek egy December Acolyte-ot. Beszereztük a limitált kiadású trollgyilkos gobbót is. :) A múltkor sikerült a Gergőt is ráindítanom a Malifaux-ra, így most már van két seregünk, amivel játszhatunk. Aztán valamikor visszamentünk, amikor a Gergő befejezte a játékot és megvettük a szabálykönyvet, meg két fate decket. :D Kicsit bevásároltunk ma Malifaux-ból. Kép fennt. :D Most már egész szép számmal vannak az ijesztő figuráim. :D Már csak ki kell festenem őket. Aztán láttunk egy csomó mindent, Kocsmai verekedést például, ami egy vicces játéknak tűnik. Végül Zolinak is sikerült beszereznie egy Infinity alapdobozt. Aztán vettünk 1500 forintért 10 törpét meg egy kutyát. :D Mondtam, hogy megveszem a 10 törpét, ha megkaphatom belőle a kutyát. :D Nagyon aranyos War Pitdog. ^^ Elég letragikusra sikerült a vége, de nagyon jó volt, én jól szórakoztam az álmosságom dacára, vagy épp az álmosságom miatt. :D Aztán összepakoltunk és hazajöttünk, és most gyönyörködöm a cuccaimban. ^^ Amúgy úgy láttam, hogy sikerünk volt, elég sokan jöttek oda hozzánk kérdezősködni, fotózni meg nézegetni a játékot. Tök pozitívan csalódtam, mert mindenki kedves volt velem, meg beszélgetett és tök jó volt mindenféle ember közelében lenni. :D Az ilyenek miatt nem leszek teljesen antiszoc. :D

Egyszóval nagyon fárasztó, agylohasztó, és fájdalmas hétvége volt ez, de megérte. XD

Nincsenek megjegyzések: