Oldalak

2014. január 3., péntek

2013-as BJD tali Nana módra

Végre letudok ülni és megtudom írni a BJD talis bejegyzésemet is, éljeeen. :D Hétvégén lusta voltam hozzá, elsején igyekeztem pihenni... ma meeeg... ma meg megyek délután dolgozni. Holnap nem. ^^

Szóval a BJD talit a Sövény Aladár Teaházban tartottuk és mellesleg egyre jobban rühellem azt a helyet. A fűtést felveszik kilencven fokra, jéghideg piát adnak és amúgy is rohadt drágák. De legalább az pozitívum, hogy szép maga a hely, mondjuk a fényviszonyok nem a legkedvezőbbek a babafotózáshoz. Na mindegy, ez magánnyűg, csak gondoltam ha már ez az én blogom kifejtem. :D

Maga a tali nagyon jó volt, először bemutatkoztunk, aztán pedig volt ilyen kitalálósdi. A kitalálósdit gyorsan kellett megírni és nem is tudtunk mindkét gyerekre kitalálni valamit, és végül leesett, hogy amit írtam sokkal inkább Kiarára hasonlít, mint Willre, lássuk be, hogy ő egyenlőre nem az a cukorka típus, de legalább cuki. :D Valójában nem is terveztem soha cukorkásra, de mostanában egyre nagyobb késztetést érzek, hogy megtegyem. Etsy-n nézelődtem, találtam neki tökéletes rózsaszín hajat, lehet, hogy meg fogja kapni. Aztán majd meglátjuk hogyan áll neki.

Volt utána szabadfoglalkozás, amikor is babákat lehetett fotózni, meg cserélgetni egymással, hajat, szemet, ruhát, miegymást. Én ebben már nem nagyon vettem részt, igazából csak rohangáltam és fotóztam, és örömködtem. :D A Gergő meg közben unatkozott és Benével beszélgetett. :D

S íme néhány kép a teljesség igénye nélkül:


Júj, ez homályos lett, deee Hiromi és Sherion átformálva... Én oda voltam értük.


Első csoportkép...


Hiromi és Will, végig így fogta és amikor ki akartam venni a kezéből alig engedte el...


Oké :D


Nagyon szépek *_*


Kiara és Léni pornót néz...


Egy Resinsoul Mei... felkerült a listámra, már ki is találtam milyen lesz és remélhetőleg hamarosan megrendelem :D


Hát nem csodaszép? *-* Beleszerettem...


Kiara és Léni még mindig pornót néz...


Will ballettozik...


Kiara és Léni, hát nem cukik? :)


Még mindig...


Csoportkép 2


Hiromi és Will...


Csoportkép 1


Most Harucit és Willt molesztáltam, elöszőr csak álltak bambán egymás mellett, de aztán egész jól eljátszottak :)

Édeseim! *-*

Nem tudom mindenkinek a nevét és a babája nevét, ezért ha valamit rosszul írtam, légyszí javítsatok ki. ^^

2 megjegyzés:

Resincrew írta...

Will de cuki! *__*

Liani Hikawa írta...

A Sövény Aladár Teaházzal nekem is az a gondom, hogy nem jók a fényviszonyok, álmosítóan nincs levegő és méregdrága. =D

Azon jót nevettem, hogy Leni és Kiara pornót néznek. XD Kiara még számomra elképzelhető, de hogy Leni... Na őbelőle ki nem nézném. XD Will és Haruci egészen jól festenek együtt, Resinsoul Mei nekem is nagyon bejön, nagyon kifejező, Hiromi meg hihetetlen aranyos, hogy mennyire vigyáz a kislánykádra. =D