Néha tényleg elvesztem a fonalat. Néha azon gondolkodom, hogy eladom az összes lolita ruhámat és nem leszek többé lolita. De aztán mindig eszembe jut, hogy mi mindent kaptam cserébe, amiért loli lettem. Azokat az időket juttatja eszembe, amikor újra összejöttem a Ferivel és akkoriban nagyon boldog voltam. Akkoriban kezdett el érdekelni a lolita.
Mindig azon gondolkodom, hogy hogyan is tehetném az életemet még szebbé, különlegesebbé. De most már rájöttem, hogy nem kell folyton ezen agyalnom. Az én életem egyszerű. Én magam is egyszerű vagyok. S hiába is próbálnék mindenbe belelátni valami plusz tartalmat, ha valójában nem látom meg azt, mert tulajdonképpen mindent egyszerűen fogok fel. Mert mitől is lehetne bonyolult? Rájöttem, hogy olyan ember vagyok, aki már annak is tud örülni, hogy ha eltölthet egy délutánt a barátaival, ha felállhat a buszon és átadhatja egy idős néninek a helyét, ez most kissé fennkölten hangzik, de engem tényleg ezek a dolgok tesznek boldoggá, az ilyen apróságok...
Valójában... Nem ez az, amit mondani szerettem volna.
1 megjegyzés:
De amit mondtál, tök jó, hogy elmondtad. =)
Szerintem a kis dolgoknak való örülés tanít meg minket arra, hogy a nagy dolgoknak hogyan örüljünk. =) A járást is pár lépéssel kezdtük, pedig van, aki már kezdetektől kezdve futni akart. =)
Nagyon szeretem az egyszerűséged és azt, hogy így tudsz örülni. =) Még sírni is nevetve tudsz, én úgy látom. És ezt nagyon becsülöm benned. =)
Szóval nyafi volt nálad is tegnap és <3
Így vagy tökéletes. =)
Megjegyzés küldése