2012. szeptember 17., hétfő

Szoknya, változások :)

Nagy változások vannak itthon, egy hónapon belül lett új mosógépünk, és új sütőnk is, mivel hogy mind a kettő bekreppált, így kénytelenek voltunk újat venni.

Az én szobámban is változásokat kell eszközölnöm, szeretnék egy új gardróbszekrényt, ezért most loligardrób ürítést rendezek, meg ki tudja, talán a rendes ruháimból is eladok párat, amik jó állapotban vannak. Teljesen új életmódom lett az elmúlt két hónapban, más dolgokat szeretnék és már nem passzolnak bele a ruháim a mostani képembe. Így búcsúzok a Secret Cake Factory-tól, a piros gyümölcsös ruhámtól, a kék sütis ruhámtól, és talán még a milky planettől is, de abból lesz egy szoknya helyette. Elsősorban felsők kellenek a szoknyák mellé, és szeretnék télire egy kabátot is. Zoknikat, alsószoknyát, bugyogót, meg kiegészítőket. Fogok továbbra is lolizni, csak új dolgokat szeretnék. Bár pár napig volt egy olyan alternatíva is, hogy mindent eladok, és nem lesz semmim, de azért vannak ruhák, amikhez nagyon ragaszkodok.

Mindenesetre leértékelték a blúzt, amit szerettem volna, úgyhogy egyből rendeltem belőle hármat. :D Már csak egy sárga valami kell, de az annyira nem is fontos, és tulajdonképpen megvan a blúz kollekcióm az elkövetkező életemre. :D Lesz egy fehér, fekete, lila, rózsaszín. :)

Oo Jia-nál teljesen belehabarodtam egy szoknyába, töltök is fel róla képet. :D Eddig rühelltem ezt a mintát, de ebben a formában nagyon megtetszett, úgyhogy ha sikerül eladni valamelyik ruhámat, akkor valószínűleg rendelek egy ilyet. :)

Szegény Gergő kiakadt, nem is csoda, mert azóta sem tudtam neki állni összerakni a khalimánjaimat, de ma megpróbálom. :D Csak folyton ellustulok a szabadnapjaimon és oda jutok, hogy végül nem csinálok semmit. :D De tegnap legalább volt egy nyugis napunk, egész nap fetrengtünk, meg filmeket néztünk, és ettünk, tök jó volt. :D Jövőhét szombaton pedig csokifesztivál, és már alig várom~

3 megjegyzés:

Liani Hikawa írta...

Az a szoknya... Én is beleszerettem. Nem szeretem a menta színt, szóval keresek rózsaszínben, vagy valami másban és nekem is KELL egy olyan! =D

IchiGo/Harryo írta...

Természetesen van belőle rózsaszín és Oo Jia-nál lehet megvenni 80$-ért. :D

IchiGo/Harryo írta...

De ha Neked is lenne akkor tudnánk twinnelni. :D