Geoffry Chaucer azt mondta: "Az idő begyógyítja a sebeket."
De azt nem említette, hogy azok a sebek milyen hegeket hagynak maguk után.
A fájdalmas dolgok maradandó nyomot hagynak bennünk.
Nem feltétlenül fájnak még, de mindig ott lesznek emlékeztetőként, mint egy sebhely.
S ahogy múlik az idő az emlékek talán megfakulnak...
De a hegek mindig ott lesznek, hogy emlékeztessenek arra, mi történt, mit éltünk meg, mit éltünk túl.
Egy ideig komolyan azon gondolkodtam, hogy befejezem a blogírást, mert semmi értelme sincsen. De aztán rádöbbentem, hogy szeretem visszaolvasgatni a boldog és nem boldog emlékeimet egyaránt. Viszont nincs szükségem ennyi blogra már, úgyhogy kinézetet váltok és mindent ide fogok írni, talán a lolis blogomat meghagyom amolyan aloldalnak.
Ezzel egyidejűleg elkezdődött a tavaszi depresszióm is. Tök jó nekem. :D Úgyhogy most újra Lana Del Rey-t hallgatok, meg Utada Hikaru-t. Valójában semmi okom sincsen a depresszióra, mert boldog vagyok, de néha megesik az ilyesmi. Velem meg pláne. Szeretem Lana Del Rey-t. Szép dalai vannak.
Amúgy említettem már, hogy mennyire utálom az olyan sorozatokat, mint a Carrie naplója? Esküszöm ennél idegesítőbb dolog nincsen. A főhősnő folyton azon nyafog, hogy mennyire hiányzik neki az ő hős lovagja, meg mennyire szerelmes belé. Ehhez képest folyton folyvást azt vágja a fejéhez, hogy nem illenek össze és inkább szakítsanak. S amikor ezt már huszadjára is eljátsszák, akkor a hőslovag csinál valami marhaságot. Tiszta Chuck Bass szindróma. Lefekszem azzal a csajjal, aki éppen kéznél van. Gratulálok. Ez tökéletes taktika, hogy visszaszerezzük életünk szerelmét, mert természetesen az igazság kiderül. Basszus, inkább rettegek a Hannibálon. Szeretnék egy igazi jó szerelmes filmet nézni. T_T Amiben nem hülyék a főszereplők. Hanem egyszerűek, mint egy bot.
Örülök, hogy ezt az értelmes bejegyzést megírhattam.
1 megjegyzés:
Megrendült szívvel kezdtem olvasni a bejegyzésed az idézet miatt. =)
Kár, hogy nem tudok neked filmet ajánlani... XD
Megjegyzés küldése