Tegnap sikerült végre eljutni a moziba és megnézni Hayao Miyazaki legújabb filmjét, a Szél támad címűt. Nagyon mély benyomást tett rám ez a film, csodálatos volt, élveztem minden egyes másodpercét. A mester végre valóban egy tökéletes filmet alkotott, és ezt úgy jelenthetem ki, hogy a többi filmjét is imádtam.
A film egy repülőgéptervező életét meséli el, aki valós személy volt, Horikoshi Jiro-nak hívták. Ő tervezte meg a Zero vadászrepülőt. Engem alapvetően nem érdekelnek a repülőgépek ezért kissé vegyes érzelmekkel ültem be a moziba, hogy na most Miyazaki kiélheti a jármű mániáját és biztos uncsi lesz számomra. De aztán mégsem!
Külön fokozta az izgalmamat, hogy a film kezdése után pár perccel bejött egy nagyon idős néni (négyen voltunk a moziban) és leült mellénk. Tiszta Sophie volt. Aranyos volt, végig figyeltem a film alatt, őt is nagyon meghatótta a történet, a film végén én már zokogtam.
Igazán mesteri szimbolúm rendszerrel rendelkezik a film. Kiinduló mondanivalója ugyebár "Feltámad a szél, meg kell próbálni élni!" s az egész film ebben a hangulatban hömpölyög tovább. Bár sok minden szörnyűséggel kell szembenéznie a fiatal repülőtervezőnek (földrengés, tűzvész, gazdasági világválság, világháború, tuberkolózis), ennek ellenére álmaiban megjelenő Capronije végig bíztatja, hogy éljen. Valójában mindenki Miyazaki film főmotívuma az élni akarás, s hogy mennyire fontos, hogy úgy éljük a napjainkat, hiszen minden nap egy ajándék.
Tetszett az is, hogy a háború szörnyűségeit úgy mesélik el, hogy közben egy darab háborús jelenetet sem látunk. A repülőgépek a főszimbolúm elemek ehhez, amelyeknek emberi "zörejeik" vannak. Rajtuk keresztül mesélik el, hogy mennyire szörnyű, hogy azt a csodát, amit az emberi kéz alkot gyilkológépekké kell tenniük. Jiro a film végén szomorúan mondja, hogy egy sem jött vissza a repülőgépeiből, amivel tulajdonképpen azt szeretné mondani, hogy az emberek közül akik a háborúba mentek egy sem jött vissza.
Jiro szerelmi szálon sem túl szerencsés. Bár Miyazaki most egy csodálatos szerelmi drámát hozott össze (olyat, amit már a Chihiro óta várok) a tragikus végifejlett előre látható. S itt tört el nekem a mécses, mert Jiro és Naoko olyanok, mint a Gergő és én. S olyan szörnyű volt látni, hogy elválasztják őket egymástól.
Arai Yumi énekelte a film főcímdalát a végén, annyira szép! *_*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése