Mélázok...

Anyu ma rákérdezett, hogy idén hol töltöm a karácsonyt és eszembe jutott, hogy ha minden jól megy, akkor jövőre már együtt töltjük a karácsonyt a közös lakásunkban. De nem akarom elkiabálni. Mindenesetre az ideit még otthon töltöm Anyuékkal.

Nagyon izgalmasnak ígérkezik, ha elköltözök, egy csomó tervem van arra az időre. Például saját lolita vlogot szeretnék, kiskutyát (pomerániai törpespicc~), nyuszit örökbefogadni, írogatni háztartási tippeket a lolis blogomba, ééés egy saját virágos, loli köténykét. :D Az IKEA-ban lehet kapni, már ki is néztem, az az álom köténykém és meg is akarom venni, mert ki tudja talán addigra már nem lesz. :D

S akkor már a hozzáillő konyharuha készletet is, hogy passzoljon. :D

Így aztán tavaszra munkát kell találnom, hogy minden klappoljon és terv szerint tudjunk költözni. Már nagyon izgulok. Vajon jó háziasszony leszek? Be fogjuk tudni osztani a pénzt? Most elgondolom, ahogy egy világ szurkol nekem - nekem, aki már 15 éves kora óta el akar költözni és saját háztartást vezetni -, hogy sikerüljön az álmom és minden rendben menjen. Tudom, hogy nem így van, de azért jó elképzelni. XD Mintha egy filmben lennék...

Addigra mondjuk nem ártana a saját kis vállalkozásomat sem elindítani, ki tudja, hátha, még minden lehetek. :D Elvégre a céljaimat majdnem mind elértem, boldog vagyok és mennyasszony, ráadásul Életem Szerelme fog feleségül venni. *_* Akivel ráadásul együtt fogok lakni és tökéletes életem van/lesz. De azért mégiscsak szorongok és drukkolok, hogy minden sikerüljön... Ganbatte Ichi-chan! Már nincs messze a cél!

Tök furcsa, hogy végig néztem mind a hat évad Szex és New Yorkot. Tetszik, egy csodálatos, kerek, összetett sztorija van, néha vicces, néha szomorú, akárcsak az élet. A végső párokkal is megvagyok elégedve, a Smith&Samantha páros és a Henry&Charlotte kombó a kedvencem. Carrie-t sosem szerettem, mindig is egy hisztis libának tartottam, Mirandát tisztelem, de nem tartozik a kedvenceim közé. Charlotte volt az abszolút kedvencem, mert olyan, mint én, mindig is azt tartotta szem előtt, hogy megtalálja élete szerelmét, összeházasodjon vele és gyerekeik legyenek, és sosem tévesztette ezt szem elől, bármilyen csalódást okozott neki az élet. Az, hogy megtalálta Henryt olyan örömmel töltött el engem is, mert ők nagyon összeillenek még úgy is, hogy Henrynek azért vannak fura dolgai, de Charlotte igyekszik tapintatosan megnevelni.

Carrie-t sosem értettem, mindig is egy rendes, aranyos srác után sírt, de nem volt jó neki Aidan, aki bármit megtett volna érte. Nem titok, hogy Aidan volt a kedvencem az összes pasija közül és utálom Biget. :D Nem tetszik, hogy végül vele jött össze. De ez az ő története, nem az enyém.

Mennyivel szimpatikusabb volt mondjuk a fiatal Carrie sztorija, bár most, hogy megnéztem a régit is rájöttem, hogy a kettő közötti hasonlóság egyenlő a nullával. Például Carrie elöszőr egy tornateremben feküdt le valami random pasival és nem egy íróval, s korántsem volt tökéletes neki. Aztán az apja, Carrie apja elhagyta őket kiskorában, az Anyjával nőtt fel. Valószínűleg ezért is apa komplexusos. A barátnőiről egy árva szó sincs, mivel nem New Yorkban játszódik a történet (Carrie jóval idősebb korában kerül New Yorkba), és az egész egy totál más sztori, de nem baj, azért szeretem. S mindezzel együtt a fiatal Carrie szimpatikusabb volt nekem, bár már ott is egy hisztis nő volt, de akkor is. :D Ott sem ő volt a kedvencem, hanem Maggie, de ha választanom kellene a mostani Carrie és a régi között, akkor a régit választanám, mármint a fiatalabb verziót.

Ja, ez csak ilyen random Szex és New York kritika volt, mert már a finisben vagyok, még pár rész és befejezem. :D