2010. május 6., csütörtök

Első burandom O_O


Jesszusom, megkaptam életem első burando ruháját. O_O Nevezetesen egy Baby, The Stars Shine Bright ruhát. *_* Annyira örülöööök neki~ Köszönöm még egyszer Nana! ^^

Mellesleg ez egy meglehetősen fárasztó nap csodálatos zárása volt. Reggel fél kilenckor keltem fel, negyed tízkor elindultam Hot iron-ra (egy súlyzós aerobikos edzésformaizé), onnan pedig elindultam a Zserbóba. Ahol az a meglepetés várt, hogy díszmunka helyett a társaság Piramisszeletet szeretett volna csinálni. Neki is álltunk olyan fél egy környékén, s körülbelül fél ötre lettünk kész mindennel, takarítással együtt. Azért ez egy kicsit sok. Elvégre a vizsgán 5 óra lesz mind a három termékre. Ráadásul ugye mondanom sem kell az eredmény sem lett tökéletes. :D Ahogy mondani szokás: Jó munkához idő kell, rosszhoz meg még több. :D Az enyém már a piskótánál kezdte, ahol is hibádzott valami. Nevezetesen elég vastag (hol meg vékony) volt a piskótalap, no meg pici is. :D Azért az öt lap kijött belőle. Kár, hogy hatnak kellett volna. :D Sebaj, ezt is csodásan megoldottuk. A tökéletes bajok ott kezdődtek, amikor fel kellett volna vágni. :D Ugye átlósan. Ami sikerült is (jeee, életem első sikeres átlósan felvágása :D), de szegény eléggé... hát... nem nézett ki valami jól, hogy szépen fejezzem ki magamat. Ezek után már tele volt a ... egésszel, s összecsaptam a lecsokizást, meg a felvágást. Ezután arra jutottunk, hogy még egyszer bele kéne vágnunk az elkészítésébe. :D 25 tétel van, már csak nem fogom pont azt kihúzni. :D De ha mégis addigra már annyira jól fogom tudni, hogy ötös leszek. :D

Mindezen csodálatos események után rohantam el a rengeteg cuccal a teázóba. Ahol megkaptam a csodálatos, rózsaszín gyönyörűséget. *_* Egyszerűen beleszerettem. Azt hiszem vele fogok aludni. :D Életem első burandoja~~~ Majd holnap megpróbálom lefotóztatni magamat benne. :) Bár nem tudom, hogy barátnőm hogyan fog reagálni ha loliba öltözöm... :D Oké, fényképeken már látta, de az még sem ugyanaz. :D Addig is kirakom ezt a kissé rossz fényképet, később lesz jobb is, remélem. :) Wááá, annyira boldognak érzem magam, mintha repülnék. :D

Különben igaz, a minőséget össze sem lehet hasonlítani egy Body Line-nal. A csipke, a bélés, minden annyira gyönyörű rajta... *_*

1 megjegyzés:

a53 írta...

örülök hogy jó lett a ruha:D