2010. május 8., szombat

Viktoriánus Tea Klub válltáska :D

Igen, túl sok a szabadidőm. :D Ezért a tanulás helyett vettem egy vászontáskát és egyfajta textilfestéket (még majd vennem kell hozzá), hogy megalkossam a Viktoriánus Tea Klub vászonválltáskámat. :D Szépen le is fotóztam az anyagokat, meg minden, de ekkor vettem észre, hogy nem volt a fényképezőgépben memókártya. :D Így ezt most nem teszem fel. Mert történt még egy dolog. :D Szépen felvázoltam az alapot, amire festeni akartam, amikor rájöttem, hogy ez nem eléggé perfekt munka, szóval neki álltam leszedni a vászontáskáról a fekete alapot, de a fránya nem akart belőle kijönni, ezért most ázik. :D

Egyébként pedig találtam egy napra munkát. Pontosabban holnapra. Most pedig aggódhatok, hogy kapok e hétfőn iskolalátogatási igazolást, mert be kell mennem elintézni utólag a munkával kapcsolatos papírokat. Tök poén volt. :D Mentem az örsre, s találkoztam az osztálytársammal, aki éppen szórólapokat osztogatott. Megkérdezte, hogy holnap nem e akarok én is dolgozni, még szép, hogy igent mondtam. :D 600 forint óránként és nyolc órát fogok dolgozni, vodafone-s szórólapokat kell osztogatni. Hurrá, hurrá, van munkám és lesz pénzem. *_*

Amire szükségem is lesz... Na, azt hiszem kockulok még pár órácskát, aztán lefekvés előtt talán még tanulok is valamit. :D Jó éjt~

Nincsenek megjegyzések: