2010. szeptember 27., hétfő

2010. Oktoberfest :D - Avagy igyunk németországban sört ezerrel... XD

Azt hiszem neki állok, még friss bennem az élmény. :D Szóval az egész úgy történt, hogy csütörtök este átmentem Párom családjához és péntek reggel öt órakor indultunk el a Micsuval. :D Jóóó sokat, sőt, rengeteget kellett utazni, ezért meg is jegyeztem, hogy most már csak akkor fogok kiutazni, ha odaköltözök. :D Később, miután két sütit 1500 forintért szereztünk be ezt az állításomat visszavontam, mármint, hogy oda fogok költözni. XD De nem is lényeges, szóval 10 óra jó kis autókázás, szenvedés után végre odaértünk. Persze útközben is voltak jó dolgok. Például a németeknél vannak ilyen Landzeitek, amik ilyen önkiszolgáló étteremszerűségek, de ajándéktárgyakat is lehet ott kapni, és az egyik pult tele volt őzikés és nagyon nagyon aranyos dolgokkal. Feltétlenül vissza kell még térnem majd egyszer a Mondsee-i Landzeit-be. :D A gond az, hogy itt ugyebár minden (de tényleg minden!) méregdrága. :D Szóval útközben ugye néha ettünk, megálltunk, nézelődtünk, fotózkodtunk, stb. Én végig a Fruzsi Boldog Halálnapját! könyvét olvastam, ami kis sztorikat tartalmaz és igazán jópofa. :D 

Mikor már Németországban voltunk találtunk egy bazinagy fekete macskát is. :D Aki egy aljas dög volt, mert mindenkit csak úgy ok nélkül végigkarmolászott. Utána utunkat nem egyből a szállás felé hanem a Lidl-be és valami alkoholos boltba vettük. A németek ugyanmár, nem szeretnek inni, csak külön alkoholos boltokat tartanak fenn, ahol mindenféle alkohol és üdítő megtalálható jó nagy helyen. Például láttam az új málnás nesteat is. :D Meg vettem lótusz-citromos (végül átkereszteltük lócitromos) teát, olyat sem lehet már itthon kapni. Na meg vettem ilyen rózsaszín lötyit amit feltétlenül meg akartam kóstolni és pont volt ilyen picike üvegben. A nagy üveg pedig cipőalakú, s nekem kell egy olyan. :D

Aztán utunkat a szállás felé vettük. Tudni kell, hogy a németek muskátli függők. :D De szó szerint. Nem lehet látni olyan házat, ahol ne lógna mindenhonnan muskátli. :D A miénk is valami ilyesmi volt. Viszont nagyon cuki "parasztház", legalábbis szerintem nálunk így hívnák, de Németországban minden nagyon cuki. Igazi lolistílus. Kis lámpácskák, kovácsoltvas kabátakasztó, minden imádnivaló. *_* A szállás is nagyon szép volt és igényes, bár aludni nem tudtam az éjszaka óránként megszólaló harangtól, de nem gond. :D Miután odaértünk átficcentünk a Fickóékhoz. Akik már kevésbé szép szálláson laknak. :D Jobban mondva egy munkásszállón, ahol közös fürdő, közös mosdó van. Na meg közös konyha. Oké, ez sem annyira rossz, ráadásul olcsó. Viszont kizárt, hogy én ilyenben lakjak, mivel csak pasik vannak. :D Megbeszéltük a másnapi talit, hogy hol talizunk meg ilyesmi. Tudni kell, hogy az időjárás annyira szeszélyes, mint mostanság itthon. :D Legalábbis az úton majd megsültünk, még úgy voltam, hogy szoknyában megyek a Fickóékhoz, mert milyen jó idő van. Még szerencse, hogy vittem harisnyanadrágot, mert mire odaértünk már kocka alakú jégdarabkák estek az égből. :D

Másnap reggel a Karlosplaccon (oké, én így hívom :D) taliztunk a Fickóékkal. Az eső kitartóan zuhogott én pedig magamban fohászkodtam a Szent Cukorhoz, hogy álljon el. Ez egy hatalmas utca tele boltokkal (csupán csak 5 darab H&M-et számoltam meg, nagyon szerethetik), külön Dior és egyéb nagyon márkás üzletekkel. Persze minden kirakatban német népviseletes cuccokat láthattunk, még a Dior is tervezett ilyen ruhákat. A német népviselet nagyon cuki és lolis. :D A férfiak ruhája is nagyon tetszett. Viszont a németekről inkább ne is beszéljünk, főleg amikor isznak. XD Szóval végigjárkáltuk a Karlosplaccot, és a végén bemásztunk a Saturn-ba. :D A Saturn három emeletes és külön játékrészleg van, ami nagyon kedvez az olyan kockáknak, amilyenek mi vagyunk. :D Például voltak Marios fancuccok. :D Meg WoW-os, Pokémonos, stb. minden ami szem szájnak ingere. :D Én kaptam a Feritől egy Princess-es kis lendkerekes Mario Kart-os motyót, majd csinálok róla képet, nagyon cuki. :D S tényleg ezt is felírom, karácsonyra Pokémonos naptárt kérek. :D Láttam a legújabb Essence kollekciót, szóval elvoltam. Oda költözök. :D Ez már tuti. :D El is kezdek németül tanulni. XD

Szóval utunkat az Oktoberfest felé vettük. A sörfesztivált évente ugyanott rendezik meg, és ennek az idejére hatalmas dolgokat építenek fel. Én egyszerűen nem hittem el, amikor azt mondta a Feri, hogy ezeket a hullámvasútakat, amiket még Magyarországon nem is láttam, sőt az állandó vidámparkunk ehhez képest igazán semmiség, két hét alatt építik fel. Az a hullámvasút ötször átfordult. :D S nem egy szellemvasút van, nem, hanem öt darab. :D A szellemvasútakra majd külön kitérek. :D Szóval mindent nagyon rövid idő alatt építenek fel és bontanak le egy hatalmas téren, a Hősök terén. Durva. Rengeteg sörsátor van, ahova ugyan nem lehet bejutni, de kinnt is vannak helyek és mindenki hatalmas sörös korsókkal rohangál. Mi a végén csak kiverekedtük, hogy leülhessünk valahova és ott is maradtunk, amíg el nem kezdett durvulni a helyzet. Ettünk grillcsirkét, és megittunk három korsó sört, képzelhetitek hogyan éreztem magam. Ugyan a lolik nem isznak alkoholt nem loliruhában voltam, szóval talán még megbocsáltható. :D Meg mi mást lehetne csinálni egy sörfeszten? :D Szóval ittunk, percenként mosdóba rohangáltunk, na meg ettünk. Néha az emberek elkezdtek üvölteni, és akkor mindenki összekoccintotta a korsóit, de olyan erővel... Ezek a korsók viszont nem törnek el. :D Csak néha. Még szerencse, hogy a korsó ára belevan már kalkulálva a sörébe, mert elég veszteséges lenne tekintve, hogy mi is elhoztunk ötöt. :D De kilenc euró egy korsó sör, nehogy már ne. :D Szóval az emberek is jól elvoltak, néha verekedtek, azokat a rendőrök elvitték, küzdöttek a helyekért, bepisiltek. Mindenki roppant kultúrált módon viselkedett. Elöszőr ugyan zavart, de a második korsó után végül is tök mindegy, nem? :D Szóval ittunk, aztán este hét felé még felmarkoltuk a maradék ajándékokat és kissé dülőngélve elindultunk hazafelé. :D Útközben megvettük az óminozus 1500 Ft-os sütiket. :D Most már kezdem érteni, hogy miért keresnek ott jól a cukrászok. :D A szálláson ettünk, majd bedőltünk az ágyba és aludtunk. XD Mindenképpen megérte a sörfesztivál, mert nagyon nagyon jó volt. Rengeteg cuki dolgot lehetett kapni, majd jövőre több pénzt viszek. :D Nekem nagyon tetszett, még annak ellenére is, hogy zuhogott az eső. T_T De aztán hála a Szent Cukornak (addig addig fohászkodtam hozzá) elállt és egy kis időre még a nap is kisütött. Estére már megint esett. :D

A szellemvasútak: Tudni kell, hogy öt darab szellemvasút volt. Nekem az első lopta be magát a szívembe, kívülről nagyon jól nézett ki, igazi emberek is ijesztgettek benne. S kis fekete hintókon utaztak a benne ülők. Kívülről borzasztóan tetszett, de amikor Páromék kitalálták, hogy üljünk be kissé berezeltem. XD Aztán bezártak minket a rácsos hintókba és bementünk a sötétbe. Oké, így utólag belegondolva vicces volt, de én akkor is nagyon féltem. XD Utoljára kiskoromban ültem szellemvasúton, akkor is sírtam és végig csukva volt a szemem. :D Ráadásul amikor végre kijöttünk egy beöltözött srác a kijáratnál még meg is ijesztett, azt hittem szívinfarktusom lesz, de még nem jött el az én időm. :D A hullámvasútak is nagyon durván néztek ki, de persze én egyikre sem ültem fel. :D

Vasárnap 10 óra tájékában elindultunk hazafele. Kalandos utunk volt, útközben elromlott a kocsiban az aksi, ezért vennünk kellett 180 (!) euróért egy újat. :S De útközben a benzinkútnál láttam Almdudlert, de sajnos már nem volt rá pénzem, sebaj, majd megkérem a Ferit, hogy hozzon nekem. *_* Szóval ennek a kis hibának köszönhetően csak este 11-re értem haza, akkor meg bedőltem az ágyba és aludtam. :D Ma meg elmegyek és megpróbálom megvenni a MondoCon-ra a jegyemet. :D

A fennti képek a teljesség igénye nélkül. :D Rengeteg képet készítettem, de azokat feltettem, amit abszolúte úgy éreztem, hogy mindenkivel meg kell osztanom. XD

4 megjegyzés:

Liani Hikawa írta...

Ez az első kép nagyon jó! XD
A többi is menő, de az első mindent visz. =D

Fruzsi Boldog Halálnapját!
XD Ez kész... Erről a könyvről se hallottam még, de halálosnak tűnik. =D Bár te nem haltál bele, úgyhogy... =D

Karlosplacc - XD

Az Oktoberfesztről eszembe jutott egy a nyárbúcsúztatónkon elhagyzott poén: Októberfeszt, de szeptember végén tartják. Ami igazából azért volt halál vicces, mert mi meg a nyarat szeptember közepén búcsúztattuk, nem nyár végén. XD

Jó hosszú post lett. =)
De végigolvastam. =D

IchiGo/Harryo írta...

Köszi, hogy végig olvastad. :D Igazán sokat jelent ez nekem. XD Amúgy nem Fruzsi Boldog Halálnapját! Hanem a Fruzsi könyve volt és az volt a címe, hogy Boldog Halálnapot! Mint utólag kiderült. :D De nem tudok fogalmazni. XD
Amúgy az volt a magyarázat, hogy azért tartják szeptember közepén, mert melegebb van.
Az első kép pedig nagyon nem lolis, de nem baj, mert nem loliban voltam. :D

IchiGo/Harryo írta...

Mellesleg most nézem, hogy a kisujjamat még a sörivásnál is felemelem. XD Remek. XD Mégiscsak loli vagyok. :D

Liani Hikawa írta...

Tudom, hogy azért tartják akkor. Apuék is menni akartak, de aztán letettek róla. ^^

Szerintem belefér az a kis (kis... XD ) sör. =D Na meg sörfeszten nem sört inni... loli ide, loli oda, kell egy sör. =D

Kisujj - LOL. XD