Oldalak

2013. április 4., csütörtök

Húsvét ^^

Nya, mivel megkaptam a Gergőtől, hogy a blogomba ne csak a babámról írjak, mert ő már unja olvasni. :D Szóval készítettem egy blogot Kiarának meg a többi leendő BJD-nek, itt olvashatjátok. Este felrakom a csomagbontós posztot, csak a képek a Gergőnél vannak.

Tegnap vettem hangyacsapdát, mert hihetetlen, hogy mennyi hangya van a kertes házakban. :D Remélem fog használni is valamicskét. Ezek a kis dögök imádnak a számítógépemen mászkálni, de hogy mit esznek rajta, azt nem tudom. Lehet, hogy titokban ezek kémek, akik a számítógépes adataimat szeretnék lehívni.

A kezem csontra ki van száradva, ami nem jó hír. Akármivel kenem, egyszerűen annyira dehidratált, hogy az kész. Pedig próbálok többet inni, mint általában.

A húsvét tök jó volt. Szombaton még dolgoznom kellett, este megcsináltuk a sárgatúrót, amiből sajnos sárgatrutymó lett. :D De azért fincsi volt. Csak nem túl szép látvány.
Aztán másnap reggel felkeltem, megcsináltam két répatortát, csináltunk rájuk stilizált répákat is, meg két nyuszit. Nagyon cuki volt, a répatorta meg nagyon finom. Ahhoz képest, hogy két helyen is elrontottam. :D

Aztán ebédeltünk és délután átmentünk a Gergőékhez. Ott volt a Gergő nagymamája, meg nagypapája, úgyhogy ettünk, beszélgettünk kicsit, aztán felmentünk filmet nézni. Megnéztük Az egy bogár életét meg a régi Óz a csodák csodáját. "Kicsit" giccses volt. :D Aztán aludtunk, igazából már nem emlékszem mi volt vasárnap este. XD

Másnap reggel hétkor csörgött az óra, Gergő kinyomta. Nem tudom mikor, de megkérdeztem, hogy a Bence nem nyolcra jön e. Akkor kapott észbe. :D Gyorsan fel is keltünk, neki álltunk készülődni, rá két percre megjött a Bence. Poén volt. :D Aztán háromnegyed tízre sikerült is összeszednünk magunkat és elindulni locsolkodni. Voltunk négy helyen is, és mindenhol nagyon finom ételeket kaptunk. Még kisvasutat is láttunk mozgásban. :D Tök jó volt. ^^ Ami nekem nagyon ízlett, az az a spenótos-túrós-tojásos húsvéti pite volt. Ugyan nem szeretem a spenótot annyira, de így, ebben a formában nagyon finom volt.

Aztán összefutottunk még Zolival. Majd elindultunk a Ferihegy 2-re. Én aggódtam, hogy elkésünk, ezért sürgettem a Gergőt, hogy induljunk előbb. Hát majd egy órával előbb ott voltunk, és ráadásul késett a repülő is plusz egy órát. :D Nem baj, elvoltunk, nézelődtünk, vettünk újságot. Én nők lapját, Gergő meg digitális fotózásosat. :D Aztán valamikor hat negyvenkor befutott a gép is. Gyorsan megtaláltuk egymást Gigi anyukájával, aki a kezembe nyomott egy naptárat, egy használati útmutatót, egy nagy adagnyi ruhát és magát Kiarát egy nagy sárga zsákba csomagolva. :D Nagyon örültem nekik és nagyon szépen köszönöm itt is, hogy elhozta nekünk. ^^
Hazafele alig bírtam ki, a kezemben vittem (nem is néztek hülyének XD) és otthon lehelyeztem az ágyra. Ettem előtte, aztán neki álltam a szétbontásának. Először a ruhákat néztem meg, tök cuki az összes, aztán a babát bontottam ki. Nagyon izgultam, de aztán megláttam, és leesett az állam annyira gyönyörű élőben. Még sokkal sokkal szebb, mint a képeken. O_O Azóta együtt alszunk, meg minden. :D De a Gergőnél lakik, mert itt nálam nem tud. :( Mondjuk már lassan többet vagyok a Gergőnél, mint idehaza. :D
Egyből kicseréltük a szemét, mondjuk az utóbbi képemen látom, hogy kicsit ferde lett. Gergő kapásból lekapta a fejét, én meg csak néztem, hogy ezt hogyan csinálta. Aztán kiderült, hogy elolvasta a használati útmutatót. XD
Majd szeretnék jobb képeket is csinálni róla, meg mindenféle tervem van, csak ez a pocsék idő ne lenne. :(

Szóval a nyuszi hozott nekem egy Kiarát. ^^ Meg egy hatalmas csoki tojást, egy kinder tojást, pénzt, smartise-os tojást. :D Gazdag nyuszim volt. :D Ráadásul Kiara április elsején érkezett, ami slusszpoén. :D

A hét hátralévő részében még nem tudom mi lesz, pénteken szombaton szabadnapos vagyok, hétvégén lenne con, de úgy néz ki, hogy nem megyünk, mert pénzbe kerül, ráadásul hideg és esős időt is mondanak. Pluszba fájdogál a torkom és nem tudom még mi lesz. Úgy kellene készülnöm ruhaügyileg, hogy mindenre felkészült legyek. :D Péntekre terveztünk mozit, meg lemenni a helyre, de az sem biztos még... Hajaj, semmi sem biztos. XD

Nincsenek megjegyzések: