Oldalak

2014. március 3., hétfő

Szombati babatali + helyzetjelentés

Pénteken nagyon rossz passzban voltam, már úgy voltam vele, hogy lemondom a szombati Farsangi babatalit, mert annyira rosszul éreztem magamat. Másnap reggel már jobban éreztem magamat, ezért reggel elmentem dolgozni (szerencsére nem voltak sokan), aztán hazamentem, kaptam finom ebédet, majd Kiarával a nyakunkba vettük a várost. A buszról írtam Hanának egy röpke üzit, hogy megyünk Kiarával, s olyan édes volt, tökre örült neki. :) Nana-nak pedig külön köszönöm, hogy megvárt a bingózással, nagyon örültem neki, hogy én is játszhattam, pedig két és fél órát késtem, mert Kiarát nem merem bevinni a munkahelyemre, ezért haza kellett érte jönnöm. 

A találka nagyon jó volt, jó sokan voltunk. A bingó vicces volt, Lia és Taly mellett ültem és megállapítottam, hogy nekem nem való a szerencsejáték. Sehogy sem akart összejönni az öt szó egymás mellett, és már azt hittem nem is fogok nyerni semmit. :) De azért szeretem a bingót és végül csak sikerült, így Kiara kapott egy kis bögrét meg egy nyakláncot. :) Megnéztem Björn-t, nagyon cuki, s engem is elkapott a vágy egy IH baba után, de aztán gyorsan letettem róla, nem illenek hozzám. Viszont egyre jobban vágyom egy nagyobb lány babára, most már nem csak MSD méretben gondolkodom. Persze ez sem most lesz, meg még nem is találtam meg az igazit. Nagyon sok baba volt, oda voltam a legtöbbért, nagyon szeretem az ilyen nagy társas összejöveteleket, amikor jó sok baba van. :) Kiara Leni-vel bandázott, barátnős napot tartottak, jó volt. :) Örülök neki, hogy végül elmentem. Este még átugrottunk egy kínai kajáldába, ahol egy csomó minden van és 1100 Ft-ért azt raksz a tányérodra, amit csak szeretnél. Tetszett, de mivel egy fillérünk sem volt, jobbnak láttuk eljönni. Majd legközelebb, mert tetszik a hely. S Will megkapta a cicafüleket, vicces, mert a YOSD kicsi lett neki, ezért MSD cicafüleket kap, Kiara meg megkapja a YOSD cicafüleket, amit végül pónifüleknek fogunk használni. Még majd vennem kell egy SD fület is, hogy az milyen. A Gergő kifesti szépen azt mondta. :)

Most pedig itt fekszem az ágyban betegen és Rozen Maiden Traumend-et nézek. Szerencsére ma szabadnapos vagyok, a tegnapi napot nagyon nehezen bírtam ki a kasszában. S szombatra meg szeretnék gyógyulni, de addig még van előttem négy napnyi munka, remélem kibírom és rendbe jövök. Az orrom kenegetésére találtam egy nagyon jó módszert, olvastam, hogy a mosdató kenőcs erre is jó, s szerencsére volt itthon, és tényleg beválik, nem piros az orrom. Már csak azon imádkozom, hogy érezzek ízeket szombatra.

Anyuval mossuk a kabátomat, a szombati talira még nem tudom mit veszek fel, de ma össze akarom rakni a koordimat. Ma nem tudok átmenni a Gergőhöz és nélküle kell aludnom. T_T De azt mondta holnap jön. ^^ 



Gergőnek nagyon tetszett a cicafüles Will, így végre kedvet kapott hozzá, hogy fotózza. :D S ha már a talira nem jöhetett el, kárpótlásul kapott egy macit ajándékba. :)

Nincsenek megjegyzések: