Fura érzés mindennap úgy felébredni és lefeküdni, hogy munkanélküli vagyok. Bár nem szeretem ezt a szót. Ahogy Nana is írta facebookon ez a búcsúzások hete. Én is elbúcsúztam a munkahelyemtől. Igaz, hogy szabad akaratomból tettem így és nem is bánom a dolgot, csak furcsa érzés három év után kimondani, hogy vége. Nehéz dolgok nekem ezek, még az én drága zserbómat is visszasírom így hat év után is.
De tudom, hogy ezzel tettem magammal a legjobbat. Nem volt már kedvem hozzá, nem volt indítattásom csinálni és az egyetlen dolog ami visszatartott az a pénz volt. Gondolkodtam, hogy mi fog nekem innen hiányozni és egyedül csak arra tudtam gondolni, hogy innen kaptam a fizetésemet. De ha itt maradtam volna nem lépek tovább. Ismerem magamat és tudom, hogy ha kényelmesen elmerülök az ingoványban, akkor senki sem mozdít ki onnan. Már pedig megérett az idő arra, hogy keressek egy normális munkahelyet.
Persze mindenki bolondnak tart. Magyarországon az ember örül ha van munkája, legalábbis ezt szokták mondogatni az emberek. Én úgy voltam ezzel a kiejelentéssel, hogy örülök, örülök, de akkor meg kellene elégednem vele? Ki kellene egyeznem azzal, hogy egy ilyen lélekromboló helyen dolgozok? S ki kellene egyeznem azzal, hogy lassacskán, de tönkreteszem magam és az életem?
Úgy döntöttem nem egyezek ki vele és változtatok. Keresem a lehetőségeket. Már most egy csomó tervem van. Így ha nem is vesznek fel feltétlenül sehova akkor sem fogok kétségbeesni, de hiszek benne, hogy valahol rám is vár egy szebb, jobb jövő.
Sokat köszönhetek a Gergőnek, mert ha ő nincs, soha nem lett volna erőm megtenni ezt a lépést. Mindenki kételkedik bennem, csak ő nem. S köszönöm azoknak, akik szintén drukkolnak nekem! Mindent beleadok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése