2010. augusztus 28., szombat

Elfelejtettem :D

Épp most jutott eszembe, hogy még egy csomó mindent nem írtam le az elmúlt napokkal kapcsolatban. :D De egyszerűen annyi mindent csináltam, hogy nem tudom észben tartani. XD Szerdán még lolitali is volt, de arról majd a másik blogomon írok. 

Szerda délelőtt azonban elvittem Dominót állatorvoshoz és azt mondta a doki, hogy szegénykém beverte a fülét, ezért egy vérömleny keletkezett ott. Ez totálisan eltömíti a füle belső járatát, ezért most tisztítanom kell neki és naponta kétszer csepegtetnem bele, mondanom sem kell ugye, hogy nem túl boldog ettől. :D Állítólag sokáig tart, míg meggyógyul neki, majdnem két hónap, de ha elkezd bekeményedni, akkor kell majd melegvizes borogatással borogatni. 

S csütörtök délután nagyon vágytam valami hidegre, de nem volt kedvem semmihez, ezért vettem egy BubbleTea-t. Ami egész jó volt, csak nem dinnyés-lichi-set kellett volna vennem. Legközelebb a zöld almásat kostólom meg. A tápiókagyöngyöt amúgy meg lehet enni? xD Olyan íze van, mint a gumicukornak. :D

Azon gondolkodtam, hogy csütörtökön elmegyek a Starbucks-ba, vagy a Fehér hollóba szülinapot ünnepelni. :D Ez lenne az első olyan szülinapom, amikor nem dolgozom, vagy suliban vagyok. Ha addig nem találok munkát... :D

Nincsenek megjegyzések: