Oldalak

2010. augusztus 8., vasárnap

Nyaralááás~

Nya, vissza is jöttem. :D Elég gyorsan elment ez a három nap sajnos. T.T De azért "röviden" összefoglalom, hogy mi is történt velem ezalatt. Habár csak szövegben, képeim egyenlőre nincsenek, de majd lesznek. :D

Első nap (csütörtök, 2010 agusztus 5.): Reggel nagy nehezen 11 óra tájékán elindultunk kocsival. Olyan kettő óra körül értünk oda a szálláshoz, Hajdúszoboszlóra. :D Akkor már mindenki ott várt minket (hatan béreltük a szállást), szóval egyből el is foglalhattuk a kérót. Egész szép volt, volt TV is rengeteg pornócsatornával (jáj de jó nekem XD), bár a légkondiciónálót kihagyták, meg ahhoz képest, hogy "állítólag" a feng shui szerint volt betervezve aludni nem tudtunk, talán egy vízér futott végig az ágy alatt. :D De mit is vártam ennyi pénzért. XD A ház nyüzsgött a legyektől, rengeteg volt sajnos, és éjszaka folyton ránk szálltak, ezért csak bóbiskoltam. xD Na jó, de mindettől eltekintve szép és jól felszerelt lakás volt, szóval nem panaszkodhatok. Megbeszéltük, hogy még aznap kimegyünk a strandra, de csak négy után, mert onnantól olcsóbb a belépő. Addig Unoztunk, meg ettünk fincsi tepsis bolognait. 5-re meg is érkeztünk a strandra. A hajdúszoboszlói strand nagyon jó, egyszer még régebben voltam már, de nekem most is nagyon tetszik. Van egy hullámmedence, egy kalózhajó medence (ahol szintén van hullám, csak kisebb), gyerekmedence, gyógymedence, két melegebb vízű pancsoló medence, stb. Rengeteg kajálda és nagyon szépen be van rendezve, meg egy kis tó is, ahol vizíbicajozni lehet. Aznap ettem egy adag Yogen Früz-t, amit imádok, mert friss fagyasztott gyümiből van, meg joghurtból és csak 130 kalória, bár az sem gátolna meg az evésében, ha 500 kalória lenne benne. :D Szóval elvoltunk, aznap nyolckor zárt a strand, addig maradtunk. Hazafele láttam egy igazán cuki bológatós nyuszit az egyik kirakatban és elhatároztuk, hogy másnap megvesszük. Aztán még fennt voltunk egyig és néztük a TV-t, majd jól bealudtunk. xD

Második nap (péntek, 2010. agusztus 6.): Reggel felkeltünk, főztünk, majd ettünk virslit, aztán lementünk a boltba a kis nyusziért. De sajnos már nem volt ott. T.T Helyette egy pingvin "táncolt" a kirakatban, így őt hoztuk el (majd megy fel pupéra), meg egy bort a Párom Apukájának születésnapjára. Aztán visszamentünk a szállásra és elindultunk Debrecenbe, az állatkertbe. Debrecen nagyon nagy és egy kicsit hasonlít is pestre. :D Szörnyű volt a közlekedés. Az állatkert picike ugyan, de nagyon aranyos és egybe van kötve egy picike vidámparkkal. Cuki~ Majd rakok fel képeket, ha végre felraktam a gépre őket. :D Voltak struccok, de én féltem tőlük. XD Annyira ijesztőek. :D Az állatkertből azért indultunk el, mert óriási vihar lett. Még hazafele beugrottunk a debreceni plázába, ahol ettünk fincsi gyros tálat nyolcszáz forintért, meg mekis fagyit. :D Hazaugrottunk papucsért, aztán elindultunk a hajdúszoboszlói Aqua Palace-ba, ami fedett és különféle stílusú medencék vannak (mozimedence, jégmedence, trópusimedence, tengerimedence, ilyesmik), csúszdák és rengeteg wellness lehetőség, meg ilyenek, szóval egy nagy pihenőközpont az egész. Az is jó volt, de sajnos itt csak két órát tölthettünk el, mert hat után mentünk s kilenckor zárt az egész. Visszafele a szállásra nagyon zuhogott az eső, de mivel úgy is vizesek voltunk, gondoltuk belevágunk és hazarohanunk (megj.: a szállás fél órára volt a strandtól, szóval jól elláztunk :D). Útközben feelingesen, csuromvizesen besétáltunk egy meglehetősen elegáns étterembe, kicsit kilógtunk a sorból, viszont pont volt négyszáz forintunk és ettünk két igen finom Rákóczi túróst, a kedvenc sütim. *_* Otthon ettünk, aludtunk, TV-tünk, csak a szokásos. :D

Harmadik nap (szombat, 2010. agusztus 7.): Reggel készülődnünk kelett, mert tízre jöttek, hogy visszahódítsák a szállást tőlünk. Így reggeliztünk, aztán mindent levittünk a kocsihoz és mentünk ismét a strandra. Féltem, hogy nem fogunk tudni, mert rossz idő lesz, de amikor eljöttünk már hét ágra sütött a nap. Szóval a délelőttöt s a délután egyrészét a strandon töltöttük, voltunk a hullámmedencében, meg ettünk. :D Ettünk sajtburgert, minifánkokat karamellás szósszal leöntve és Yogen Früzt. :D Aztán elindultunk haza és végül is ennyi volt. Kár, hogy ilyen gyorsan elment, mert nagyon jól éreztem magam, legközelebb egy hétre kell menni. :D

Nincsenek megjegyzések: